Huszonkét fős válogatott indul a korosztályos karate vb-n – Körös Hírcentrum

huszonket-fos-valogatott-indul-a-korosztalyos-karate-vb-n-–-koros-hircentrum

Sokra hivatott magyar csapat indul az október végén sorra kerülő kadet, junior és U21-es karate világbajnokságon a lengyelországi Bielsko-Bialában. A 89 ország 1372 karatésát felvonultató vb-n Magyarországot 22 versenyző képviseli majd.

A szokásosnál kisebb létszámú, de ütőképes magyar válogatott utazik majd Bielsko-Bialába, miután a szakvezetés úgy döntött, hogy a jó szereplésre leginkább esélyes versenyzők képviseljék a magyar színeket a világ legrangosabb korosztályos eseményén.

A válogatott sportolók közül az elmúlt évek korosztályos világ- és Európa-bajnokságain nyert már érmet mindkét Tóth iker, Máté és Zsombor is, akárcsak Dalnoki Szófia és Hefner Zsófia. Rajtuk kívül az ifjúsági világkupa sorozatban (Youth League) – ahol időnként világbajnoki szintű mezőnyök gyűlnek össze – dobogóra állhatott korábban Benkő Szonja, Bogdán Panna, Kis Mátyás és Szőcs Miksa is.

hirdetés

A 63 kg-os küzdelemben induló Bagi Ádám a Dél-Alföldi regionális Karate Akadémia, a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület versenyzője. Edzője Ruzsinszki György Mester.

Korosztályos világbajnokság, Bielsko-Biala, a magyar válogatott:

Formagyakorlat:

Fiúk:

U21: Bérczes Botond

Lányok:

U21: Fodor Amira

Junior: Benkő Szonja

Kadet: Németh Emma

Csapat: Magyarország (Bacsó Kata, Benkő Szonja, Benkő Nóra, Huszty Zsuzsanna)

Küzdelem:

Fiúk:

U21:

67 kg: Tóth Zsombor

75 kg: Tóth Máté

Junior:

55 kg: Szőcs Miksa

61 kg: Péter-Csiki Csanád

76 kg: Czudor Olivér

Kadet:

52 kg: Madarász Szabolcs

57 kg: Kürk Zétény

63 kg: Bagi Ádám

70 kg: Kis Mátyás

Lányok:

U21:

50 kg: Dalnoki Szófia

68 kg: Bogdán Panna

+68 kg: Riczu Boglárka
Junior:

48 kg: Hefner Zsófia

66 kg: Ádám Vivien
Kadet:
47 kg: Péter Panna

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!