A Békéscsabai Atlétikai Club tavaly a 11. helyen végzett, ezzel megőrizte tagságát a legmagasabb osztályban, a Divízió I-ben. Az idei cél a jobb helyezés és a 300 helyezési pont elérése volt, amelyet a csapat sikeresen teljesített.
A klub atlétái a verseny mottójához – „Mindent a csapatért” – méltó teljesítményt nyújtottak: minden békéscsabai induló szerzett pontot. A csapatot fiatal és szenior versenyzők egyaránt erősítették, az edzők által jól összeállított nevezéseknek és a sportolók elszántságának köszönhetően pedig mindkét kitűzött cél megvalósult. A Békéscsabai AC végül a 10. helyen zárt 309,5 ponttal, két versenyszámban győzelmet aratott, emellett több dobogós helyezést is szerzett.
Gerelyhajításban Bogdán Annabella a teljes magyar mezőnyt maga mögé utasítva győzött, míg Karsai Gábor remek hajrával szintén első helyen végzett. Ezüstérmet szerzett Kovács Alexandra 5000 méteres gyaloglásban, bronzérmes lett Baukó Petra diszkoszvetésben, valamint Alföldi Sára Kata 5000 méteres gyaloglásban. A dobogós eredmények mellett több értékes helyezést is elértek a békéscsabai atléták, akik a verseny során végig egymást biztatva, igazi csapatként küzdöttek.
A klub célja, hogy jövőre tovább javítson helyezésén és pontszámán is. Addig is folytatódik a felkészülés a következő csapatbajnokságra, a jól bevált jelmondat jegyében: „Mindent a csapatért.”
A versenyzők felkészítő edzői: Urbanikné Rosza Mária, Adorján László, Varga Lőrinc, ifj. Eperjesi László, Tóth Sándor, Bagi Árpád és Solticz Kálmán.
CsapatképCsapatkép
Eredmények:
Bogdán Annabella – gerelyhajítás: 1. hely (57,65 m)
Karsai Gábor – 5000 m: 1. hely (14:21,55)
Kovács Alexandra – 5000 m gyaloglás: 2. hely (22:46,27)
Baukó Petra – diszkoszvetés: 3. hely (48,13 m)
Alföldi Sára Kata – 5000 m gyaloglás: 3. hely (23:54,29)
Csizmazia Áron – diszkoszvetés: 4. hely (47,75 m)
Csizmazia Áron – súlylökés: 4. hely (14,93 m)
Bogdán Annabella – súlylökés: 6. hely (12,48 m)
Baukó Petra – súlylökés: 7. hely (12,37 m)
Erős Eszter – rúdugrás: 7. hely (3,15 m)
Mészáros Benjamin – 5000 m gyaloglás: 7. hely (25:31,76)
Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!
Hallgass minket bárhol és bármikor!
Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.
Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!
SZÓLJ BE!
Kívánság? Talált állatok, tárgyak, emberek? Közlekedési híred van?
Küldd el nekünk hangüzeneted, és hangod az éteredbe kerül!
Nyomd meg a Felvétel gombot, és küldd el nekünk hangüzeneted!
Engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést
Kattints az "Engedélyezés" gombra az engedélyezési párbeszédpanelen. Általában a címsor alatt jelenik meg az ablak bal felső részén. Tiszteletben tartjuk a magánéleted.
Mikrofon hozzáférési hiba
Úgy tűnik, a mikrofon le van tiltva a böngésző beállításaiban. Nyisd meg a böngésző beállításait, és engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést.
0
Beszélj most!
00:00
Felvétel visszaállítása
Biztosan új felvételt akarsz indítani? Az aktuális felvétel törlődik.
Hoppá! Valami rosszul sült el
Hiba történt a hanganyag feltöltése közben. Az újrapróbálkozáshoz kattints az Újra gombra.
Küldd el a felvételt rádiónknak!
Az oldal használatával és a hangfelvétel elkészítésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a hangfelvételt adásba szerkesztjük, és felhasználjuk az adásaink elkészítéséhez.