Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a nap első felében még lehetnek felhősebb időszakok, ezt követően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Délelőtt még a Dunától keletre, majd egyre inkább északkeleten lehet számítani kevés helyen kisebb esőre, záporra és zivatarra. Az északnyugati szelet sokfelé kísérhetik erős széllökések, a záporok, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között várható.
Kedden gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki keleten. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 10-19, délután 25-32 fok valószínű.
Szerdán nagyrészt derült időre van kilátás csapadék nélkül, a légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A hőmérséklet hajnalban 10 és 19, délután 28 és 34 fok között valószínű.
Csütörtökön túlnyomóan derült, csapadékmentes idő várható, a légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A hajnali 12-21 fokról délutánra 30 és 36 fok közé melegszik fel a levegő.
Pénteken nagyrészt derült, száraz idő várható, a délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 14-22, délután 33 és 38 fok között alakul.
Szombaton döntően derült, csapadékmentes idő várható. A délies szél többnyire mérsékelt marad. A minimum 15 és 23, a maximum 33 és 38 fok között várható.
Vasárnap túlnyomóan derült, csapadékmentes idő várható, a délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 17 és 24, délután 34, 39 fok között alakul.
MTI



