Ektomorf – Világhírű metál Mezőkovácsházáról – Körös Hírcentrum

ektomorf-–-vilaghiru-metal-mezokovacshazarol-–-koros-hircentrum

Vendégünk volt az Ektomorf együttes alapítója, énekes-gitárosa Farkas Zoltán és az együttes basszusgitárosa Zahorán Csaba.

hirdetés

Az Ektomorf a 90-es évek elején alakult metálegyüttes. A formáció az elmúlt három évtized alatt számos világhírű fesztiválon és koncerthelyszínen lépett fel és örvendeztette meg a rockzene ezen műfajának kedvelőit. Az évek során több tagcserét is megélt zenekar eredetileg Mezőkovácsházáról indult útjára. Farkas Zoli, énekes-gitáros elmondása szerint a kezdeti szárnypróbálgatások után inkább a külföldi piac felé koncentráltak, mivel azt tapasztalták, hogy itthon nem annyira nyitottak erre a műfajra a szervezők és a hallgatók.

2004 óta dolgoznak az elismert dán producerrel, Tue Madsen-nel, aki rendszeres hangmérnöke a lemezeiknek. A tagok fontosnak tartják, hogy dalaik dinamikusan és részletgazdagul szóljanak.

Az együttes jelenlegi tagjai: Farkas Zoltán – alapítótag, ének és gitár, Hagya Ábris – szólógitár, vokál, Zahorán Csaba – basszusgitár, vokál és Kobela Ákos – dobok.

Az Ektomorf együttes két tagjával, Farkas Zoltánnal és Zahorán Csabával Nédó Géza beszélgetett, amely lentebb meghallgatható.

https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2025/03/Local-Hero-Ektomorf-interju-20250228.mp3

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!