Az idősek ellátását támogatja a jótékonysági bálon befolyt összeg – Körös Hírcentrum

az-idosek-ellatasat-tamogatja-a-jotekonysagi-balon-befolyt-osszeg-–-koros-hircentrum

Januárban tartotta már hagyományos jótékonysági bálját a békéscsabai önkormányzat. A rendezvényen a csabaiak adományainak köszönhetően összesen több mint 3 millió forint folyt be, ezt ezúttal két idősekkel foglalkozó szervezet kapta meg.

Január 18-án, a Jókai Színházban zajlott a békéscsabai jótékonysági bál, előzetesen már minden jegy elkelt az eseményre. A közelmúltban pedig át is adta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a bálon befolyt összeget a két kedvezményezett szervezet képviselőjének a polgármesteri szalonban. Such Tamara a Békéscsabai Életfa Idősek Otthona vezetőjeként, Szeverényi Barbara pedig a Fília Alapítvány vezetőjeként vette át a támogatást. Mind a jegyeladásokból, mind a tombolák értékesítéséből igen komoly összeget tudtak összegyűjteni. A polgármester azt is elárulta, hogy adózott jövedelméből ő maga is 100.000 forinttal járult hozzá ehhez a támogatáshoz.

hirdetés

Mindkét szervezet 1.575.000 forintot kapott, amiből különböző fejlesztéseket terveznek megvalósítani. Such Tamara megosztotta, az Életfa 124 idős tartós bentlakásos ellátását biztosítja. A támogatásból szeretnék a központi aulát fejleszteni, itt folynak a foglalkozások, itt gyűlnek össze a lakók étkezések előtt. A bútorzat kicserélését tervezik, mivel az idősek számára elengedhetetlen a megfelelő minőségű és magasságú bútor, hogy az önállóságukat minél tovább meg tudják őrizni.

A Fília Alapítvány idősek otthona már több mint 35 éves, 50 fő bentlakását biztosítják. Ebből az összegből elsősorban a folyosókra szeretnének korlátot szereltetni, ez még hiányzik az intézményben. Az idősek gyakran bizonytalanul közlekednek, így ez sokat segíthet majd a lakóknak. Ha lesz rá lehetőség, akkor a tálalókonyhát ugyancsak szeretnék megújítani, amely szintén elmúlt már 30 éves. A bútorzat és a burkolat is megérett már a cserére.

Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírentrum

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!