A meglehetősen szerényre sikeredett hétfői eredmények után fokozott várakozás előzte meg a keddi versenynapot az olaszországi Jesolóban zajló kick-box utánpótlás-világbajnokságon.
„Nincs új a nap alatt” – a korábbi évek világversenyein is rendre előfordult, hogy egy aránylag gyenge kezdés után beindult az éremgyár. Úgy tűnik, idén is ez lehet a helyzet: a keddi eredmények már jóval biztatóbban alakultak.
Kedden már azok a rutinos versenyzők is küzdőtérre léptek, akiktől előzetesen is sokat vártak a szakemberek. A versenyzők zömében hozták is a papírformát.
Persze ezen a napon is akadtak olyan magyar indulók, akik búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól – legalábbis annak egyéni versenyétől.
Point-fightingban Sánta Máté Dániel, Petró Laura Lilla, Nátor Petra, Gáspár Áron Dominik és Nagy Nóra, light-contactban Gróf Nimród Attila és Antal Benjámin, kick-lightban Gróf Nimród Attila, míg a K-1 ringben Kőfalvy Lóránd számára ért véget a verseny.
Bár valamennyien megtettek minden tőlük telhetőt, ezúttal nem sikerült továbbjutniuk.
Nem győzzük azonban hangsúlyozni: ez egy világbajnokság, amelyre a kick-box sportág krémje egész évben készül. Már az is óriási fegyvertény és megtiszteltetés, ha valaki magyar válogatottként léphet tatamira vagy ringbe.
A keddi nap ugyanakkor több szép békési sikert is hozott.
A junior Debreczeni Frida és Jancsó Lili egyaránt technikai K.O.-val, fölényesen nyerte mérkőzését, csakúgy, mint Griecs Ábel, Tóth Kevin és Fábián Kira.
Debreczeni Lilla két szabályrendszerben is győztesen hagyta el a küzdőteret: point-fightingban és light-contactban is sikerült nyernie.
A legjobb nyolc közé jutott Tóth Bence Adrián, valamint a Szikora testvérek, Gergő és Bence is.
A legkisebbek között pedig Gróf Nándor egészen a legjobb négy közé verekedte magát. Ez azt jelenti, hogy számára már biztos a legalább bronzérem.
Szerdán már az érmekért küzdenek
A szerdai versenynap természetesen még izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen több versenyzőnk már érmes helyért, a gyermek korosztályban pedig a döntőbe jutásért lép küzdőtérre.
A keddi nap után a magyar válogatott az éremtáblázat második helyén áll Mexikó mögött, elsősorban a formagyakorlatosok kiváló eredményének köszönhetően.

Keddi eredmények
POINT-FIGHTING szabályrendszer
Junior korosztály
63 kg. Sánta Máté Dániel – *Bivio Davide (Olaszország) 0 : 10 a nyolcba jutásért
50 kg.* Debreczeni Frida – Campuzano Ximena (Mexikó) 12 . 2 a nyolcba jutásért
70 kg. *Jancsó Lili Berta – Susana Sverzelatti (Olaszország) 15 : 5 a nyolcba jutásért
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
52 kg *Szikora Gergő Mihály – Illiano Simone (Olaszország) 11 : 4 nyolcba jutásért
57 kg.* Szikora Bence – Enzl Jan (Svájc) a nyolcba jutásért WO
+ 69 kg. *Tóth Bence Adrián – Konstantinos Lykouropoulos (Görögország) 15 : 8 a nyolcba jutásért
46 kg. *Debreczeni Lilla – Viktoria Leontaraki (Görögország) 10 : 5 a nyolcba jutásért
55 kg. Petró Laura Lilla – *Luongo Jana (Svájc) 5 : 9 a nyolcba jutásért
60 kg. Nátor Petra – *Vis Elsje Ha-Lan (Kanada) 4 : 12 a nyolcba
28 kg. *Griecs Ábel – Leon Raemdonck (Belgium) 13 : 2 a nyolcba jutásért
28 kg. Gáspár Áron Dominik – *Eric Inout Borcea (Nagy-Britannia) 4 : 9 a nyolcba jutásért
+47 kg. *Tóth Kevin – Leonardo David Rosillo (Ecuador) 13 : 3 a nyolcba jutásért
32 kg. *Fábián Kira – Kamila Johari Rivera Esparza (Mexikó) 10 : 0 a nyolcba jutásért 47 kg. Nagy Nóra – *Ava Amaparo (Amerikai Egyesület Államok) 1 : 5 a nyolcba jutásért Gyermek korosztály:
21 kg. *Gróf Nándor – Milosz Sergiel (Lengyelország) 7 : 5 a legjobb négybe jutásért
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
32 kg.Gróf Nimród Attila – *Khaled Alajmi (Kuwait) 0 : 3 a nyolcba jutásért 32 kg. Antal Benjámin – *Jude Wilkinson (Nagy-Britannia) 0 : 3 a nyolcba jutásért
46 kg. *Debreczeni Lilla – Luboslava Kakrinska (Bulgária) 3 : 0 a nyolcba jutásért
KICK-LIGHT szabályrendszer
32 kg. Gróf Nimród Attila – *Jude Wilkinson (Nagy-Britannia) 0 : 3 a nyolcba jutásért
K-1 szabályrendszer
Junior korosztály
67 kg. Kőfalvy Lóránt – *Sabri Aazouz Abdellah (Spanyolország) a 16-ba jutásért
A szerdai versenynap programja: Kezdés 10.00 –kor
POINT-FIGHTING szabályrendszer
Junior korosztály
50 kg. Debreczeni Frida – Rakanovic Iva (Szlovénia) a legjobb négybe jutásért 5.sz tatami 6.mérkőzés
65 kg. Tóth Izabella – Gallardo Adriana (Guatemala) a legjobb négybe jutásért 5.sz.tatami 18.mérk.
70 kg. Jancsó Lili Berta – Karhan Ruken (Törökország) a legjobb négybe jutásért 6.sz.tatami 67.mérk.
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
32 kg. Antal Benjámin – Wilkinson Jude (Nagy-Britannia) a legjobb négybe jutásért D.U. 16.46-tól 7.sz.tatami 12.mérk.
32.kg. Gróf Nimród Attila – Hernandez Valenzuela Joyson (Mexikó) a legjobb négybe jutásért D.U. 16.46-tól 7.sz.tatami 13.mérk.
52 kg.Szikora Gergő Mihály – Figueroa Javier (Guatemala) a legjobb négybe jutásért 6.sz.tatami 2.mérk.
57 kg. Szikora Bence – Holguin Aguirre Mateo Isaias (Mexikó) a legjobb négybe jutásért 6.sz.tatami 5.mérk.
+69 kg. Tóth Bence Adrián – Gauthier-Terzis Lucas (Kanada) a legjobb négybe jutásért 6.sz.tatami 19.mérk.
46 kg. Debreczeni Lilla – Raimondi Gaia (Olaszország) ) a legjobb négybe jutásért 6.sz.tatami 30.mérk.
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. Griecs Ábel- Ahmed Deen (Nagy-Britannia) a legjobb négybe jutásért 7.sz.tatami 1.mérk.
+ 47 kg. Tóth Kevin – Lazarov Rosen (Bulgária) a legjobb négybe jutásért 7.sz.tatami 24.mérk.
32 kg. Fábián Kira – Tashukova Veronika (Bulgária) ) a legjobb négybe jutásért 8.sz.tatami 32.mérk.
Gyermek korosztály
21 kg. Gróf Nándor – Lyubomirov Kaloyan (Bulgária) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 1.mérk.
+36 kg. Lakos Zente – Mortimore-Graham Theo (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 13.mérk.
+36 kg. Kapitán Ferenc – Joey Williams (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 14.mérk.
24 kg. Born Heidi – Young Anya (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 17.mérk.
33 kg. Nagy Csilla – Zuzanna Jasinowska (Lengyelország) a döntőbe jutásért 8.sz.tatami 24.mérk.
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Junior korosztály
74 kg. Tóth Lajos – Salame Raed (Németország) a nyolcba jutásért 2.sz.tatami 25.mérk.
50 kg. Debreczeni Frida – Soboniak Nadia (Lengyelország) a nyolcba jutásért 2.sz.tatami 41.mérk.
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
46 kg. Debreczeni Lilla – Jaburkova Nelly (Csehország) a legjobb négybe jutásért 4.sz.tatami 55.mérk.
KICK-LIGHT szabályrendszer
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
42 kg.Lipták Attila –Kaliev Artem (Bulgária) a nyolcba jutásért 2.sz.tatami 17.mérkőzés



