A művelődésszervezéstől a színpadig – Gigacz Balázzsal beszélgettünk – Körös Hírcentrum

a-muvelodesszervezestol-a-szinpadig-–-gigacz-balazzsal-beszelgettunk-–-koros-hircentrum

Gigacz Balázs számára a kultúra és a rendezvények világa már szegedi egyetemi évei alatt kezdett igazán közel kerülni. Az ott szerzett élmények és tapasztalatok fokozatosan a kulturális rendezvényszervezés felé terelték, bár akkor még valószínűleg ő sem gondolta, hogy ez lesz a hivatása.

hirdetés

Diplomája megszerzése után rövid időre Angliába költözött, ahol élt és dolgozott, majd hazatérését követően ismét aktívan bekapcsolódott a hazai közösségi életbe. Részt vett a mára már megszűnt medgyesegyházi Dinnyefesztiválok szervezésében, ahol testközelből tapasztalhatta meg, milyen sokrétű és izgalmas feladat egy nagyszabású közösségi rendezvény megvalósítása.

Később a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központban helyezkedett el művelődésszervezőként. Munkája során azonban hamar kiderült, hogy nemcsak a háttérben érzi jól magát. Az évek során több alkalommal is előfordult, hogy saját rendezvényeiken műsorvezetőként vagy konferansziéként kellett színpadra állnia.

A kezdetben szükségből vállalt szerep idővel szenvedéllyé vált. Balázs felismerte, hogy a mikrofon mögött is magabiztosan mozog, így a művelődésszervezői feladatai mellett egyre több rendezvényen vállal műsorvezetést. Mára a rendezvényszervezés és a színpadi jelenlét szorosan összefonódott az életében.

Története jól példázza, hogy egy kezdeti érdeklődésből miként válhat hivatás, és hogy a háttérben végzett szervezőmunka mellett egy másik, természetes szerep is megtalálhatja az embert a reflektorfényben.

Gigacz Balázs művelődésszervezővel és műsorvezetővel Nédó Géza beszélgetett a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!