Visszatér a kánikula a hétvégére – Körös Hírcentrum

visszater-a-kanikula-a-hetvegere-–-koros-hircentrum

Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

hirdetés

Pénteken túlnyomóan felhőtlen, napos időre lehet számítani, keleten azonban kevés gomolyfelhő képződhet, de az eső kizárt. A keleties irányú szél az ország nagy részén gyenge vagy mérsékelt marad, azonban az Észak-Alföld térségében megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 29 és 32 fok között alakul.

Szombaton folytatódik a nagyrészt felhőtlen, száraz idő, kevés gomolyfelhő a délkeleti, keleti országrészben képződhet. A délies szél helyenként megélénkül. A minimum 7 és 20, a maximum 30 és 35 fok között alakul.

Vasárnap többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájak fölé érkezhet némi felhőzet. Csapadék nem valószínű, a déli szél megélénkül. A hajnali 10-22 fokról délutánra általában 33 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.

MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!