Új fiatal alkotóközösség indul Békéscsabán, a Jókai Színházban! – Körös Hírcentrum

uj-fiatal-alkotokozosseg-indul-bekescsaban,-a-jokai-szinhazban!-–-koros-hircentrum

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetésének kiemelt célja, hogy a fiatalok ne csupán passzív nézőként találkozzanak a teátrummal, hanem saját kulturális otthonuknak is érezzék azt. A nyitás újabb fontos lépéseként 2026 szeptemberétől a budapesti Másik Műhely Békéscsabára érkezik, ahol két hiánypótló alkotóműhely indul elsősorban középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek.

hirdetés

A kezdeményezés egy átfogóbb koncepció része: a teátrum a közelmúltban közel százfős nemzetközi színházi tábornak adott otthont, a következő évadban pedig több színművészetis fiatal alkotó is bekapcsolódik a békéscsabai munkába. A Jókai Színház és a XI. kerületi, közkedvelt kortárs művészeti térként ismert Másik Műhely együttműködésének célja egy hosszú távon működő, inspiráló fiatal alkotóközösség létrehozása.

A szeptemberben induló foglalkozásokra nem kész műveket, hanem kíváncsiságot, nyitottságot és saját ötleteket várnak a szervezők:

  • Prózaműhely Tallér Edinával:

A hetente jelentkező, gyakorlatorientált, kiscsoportos műhely a kortárs prózaírás eszközeinek tudatos használatára fókuszál. A résztvevők saját szövegeiken dolgoznak, fejlesztve a karakterépítést, narrációt és szerkesztést. Tallér Edina író, drámaíró, a Másik Műhely alapítója ezer szállal kötődik a városhoz. Egykori békéscsabai médiamunkás, A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámáját a Jókai Színház mutatta be, legutóbbi regényének (Jóemberek) egyik fő helyszíne pedig éppen Békéscsaba.

  • Drámaműhely Gerner Csabával:

A drámaírást a színpadi működés és a közvetlen tapasztalat felől megközelítő műhelyben a résztvevők írófeladatok, felolvasások és színészi prezentációk segítségével vizsgálhatják meg, mitől válik egy szöveg élővé. Gerner Csaba színész-rendező, a Jókai Színház visszatérő alkotója garantálja a gyakorlatias felkészítést. A közös munka félévente nyilvános felolvasószínházi vagy műhelyszínházi bemutatóval zárulhat.

Ha szeretsz írni, történetekben gondolkodni és kipróbálnád magad egy támogató szakmai közösségben, itt a helyed! További információ és jelentkezés: masikmuhely@gmail.com

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!