Vasárnap többfelé már 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet – írja az Időkép.
A hét közepi lehűlést követően péntektől fordul a kocka, a tőlünk északnyugatra elhelyezkedő anticiklon fokozatosan Közép-, majd Kelet-Európa fölé húzódik. Ennek köszönhetően az eddigi északias irányítást egyre inkább nyugati, majd déli-délnyugati áramlás váltja fel, amivel több fokkal melegebb, május első napjaiban egyelőre még száraz levegő érkezik fölénk.
Így a csütörtöki és pénteki hajnali fagyokat követően hétvégétől egyre inkább megszűnik a fagyveszély. Gyenge fagy szombat és vasárnap hajnalban már csak néhol a fagyzugokban lehet, hétfőtől pedig már ettől sem kell tartani. A nappali felmelegedés is fokozatosan erősödik a hosszú hétvége során: pénteken 15 és 20, szombaton 19 és 24, vasárnap már 21 és 27 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Sok napsütésre van kilátás, amit pénteken még több helyen, szombaton már csak az ország keleti, délkeleti felén zavarhatnak meg időnként lapos gomolyfelhők. Vasárnap országszerte csaknem zavartalan lesz a napsütés. Megázni a hosszú hétvége során nem fogunk.
A jövő hét eleje még melegebb napokat hoz, a maximumok sokfelé meghaladják majd a 25 fokot. Úgy tűnik, az aszályhelyzetben javulás jövő hét közepétől jöhet, előoldali helyzetbe kerülünk, délnyugat felől végre megérkezhet a várva várt csapadék. Újabb részletekkel néhány napon belül jelentkezünk.




