Dróntámadás érte a balti-tengeri Uszty-Luga kikötőt – Körös Hírcentrum

drontamadas-erte-a-balti-tengeri-uszty-luga-kikotot-–-koros-hircentrum

Harmincnyolc ukrán drónt lőttek keddre virradóra a leningrádi régió felett, az uszty-lugai kikötőben károk keletkeztek, három ember, köztük két gyermek, megsebesült – közölte Alekszandr Drozgyenko kormányzó a Max-csatornáján.

A kormányzó szerint Molodcovo településen drónszilánkok megrongáltak három lakóházat, két iskolai tantermet és egy szociális ellátó központot.

A szentpétervári Pulkovo repülőtéren több mint hatvan járat fogadását és indítását halasztották el, ami más régiókban is befolyásolta a légiforgalmat.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az éjszaka folyamán a légvédelem 92 ukrán drónt semmisített meg 12 régió légterében.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a „kijevi rezsim háborús bűnei” ügyében illetékes nagykövete kedden közölte, hogy a múlt héten Oroszországban húsz civil vesztette életét ukrán támadások következtében, 137 pedig megsebesült. A sérülések mintegy 80 százalékát pilóta nélküli repülőszerkezetek okozták.

MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!