Országos leállás a kormányablakokban – hardverhiba okoz fennakadásokat – Körös Hírcentrum

orszagos-leallas-a-kormanyablakokban-–-hardverhiba-okoz-fennakadasokat-–-koros-hircentrum

kormányablak, kormányablakok

A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket is érinti, emiatt július 14-én, hétfőn a kormányablakokban az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás országosan szünetelni fog – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség az MTI-vel hétfőn.

hirdetés

Hozzátették, hogy a kormányablakok az időpontfoglalással rendelkező ügyfelekkel új időpontot egyeztetnek.

A hiba elhárításán a közlemény szerint folyamatosan dolgoznak, a fejleményekről tájékoztatják a nyilvánosságot. Az okozott kellemetlenségekért a DMÜ a közleményben elnézést kért.

Jelezték azt is, hogy a DÁP, az Ügyfélkapu+, illetve az egyéb kormányzati portálokon elérhető elektronikus ügyintézési szolgáltatások működése helyreállt.

MTI

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!