Új vezetők a Békés megyei tankerületek élén – Körös Hírcentrum

uj-vezetok-a-bekes-megyei-tankeruletek-elen-–-koros-hircentrum

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása: a 60 tankerületi központ közül 55 élére neveznek ki új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ. Az augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül 424 felelt meg a kiírási feltételeknek.

Novembertől új szemléletet honosítanak meg a tankerületek működésében, ahol a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyezik a hangsúlyt. A megfogalmazott célok szerint a tankerületek a jövőben az iskolák és a pedagógusok valódi partnerei lesznek. Ennek elősegítésére az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat. Így a tankerületi központok elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be.

A tankerületi igazgatói pályázatra olyan jelentkezőket vártak, akik rendelkeznek vezetői gyakorlattal, menedzsment szemlélettel. Illetve készen állnak arra, hogy egy egész tankerület irányításával részt vegyenek a hazai közoktatási rendszer megújításában – fogalmazott az MTI.

hirdetés
Tapasztalt szakemberek a helyi tankerületek élén

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közösségi oldalán is bejelentette az eredményeket. Térségünket érintően ugyancsak megszülettek a döntések, így a Békéscsabai és a Gyulai Tankerületi Központ élére is elismert oktatási szakemberek kerülnek:

Békéscsabai Tankerületi Központ: A szervezet élére Dr. Blahó János kapott kinevezést. A biológia-földrajz szakos tanár, oktatási szakember 1996 és 2022 között az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezetője volt. Munkásságát több rangos elismeréssel díjazták: 2020-ban Orosháza Városért elismerésben részesült, 2022-ben átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet, emellett Orosháza város díszpolgára lett, 2025-ben pedig elnyerte a Primus Inter Pares díjat.

Gyulai Tankerületi Központ: A gyulai központ vezetését Gyarmathy Zsolt György veszi át, aki ezt megelőzően a kétegyházi AASZC Dr. Pálfi György Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójaként irányította az intézményi munkát.

Az újonnan kinevezett vezetők megbízatása határozott időre, 5 évre szól.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!