Három liter sör után ült volán mögé, majd súlyos balesetet okozott egy békési férfi – Körös Hírcentrum

harom-liter-sor-utan-ult-volan-moge,-majd-sulyos-balesetet-okozott-egy-bekesi-ferfi-–-koros-hircentrum

autó, vezet, műszerfal, ittas vezetés, halálos baleset Kiemelt kép illusztráció!

Maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés, a közúti járművezetéstől, valamint a közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabására tett indítványt egy 47 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, aki ittasan, kisteherautóval okozott súlyos kimenetelű közlekedési balesetet 2024 októberében a békéscsabai elkerülő úton.

hirdetés

A vádirati tényállás szerint a férfi 2024. október 26-án, a balesetet megelőzően legalább 3 liter sört fogyasztott el, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy egy jármű volánja mögé üljön. A férfi a fenti napon, a késő esti órákban egy kistehergépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén kívül, a 44. számú főúton a Dobozi úti körforgalom felől a Békési úti körforgalom irányába.

Haladása során, egy egyenes vonalvezetésű útszakaszon az ittasága miatt a tehergépkocsi bal oldalával folyamatos haladással áttért a menetirány szerint bal oldali forgalmi sávba, s ott összeütközött a vele szemből, szabályosan, a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban közlekedő személygépkocsival.

hirdetés

A vétlen autó sofőrje próbálta az ütközést elkerülni sebességcsökkentéssel és balra kormányzással, azonban az ütközést elhárítani nem tudta. A baleset következtében a vétlen autót vezető férfi könnyű sérüléseket, míg két utasa is súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, egyiküknél gerincsérülések miatt maradandó fogyatékosság is kialakult.

A terhelt a járművezetés alatt közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, ezzel megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.


A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül.


hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!