A rendkívül sikeres Versenyképes Járások Program keretében az elmúlt hetekben fejeződött be a Veress Sándor utca kijelölt szakaszának átfogó rekonstrukciója. A bruttó több mint 44,5 millió forintos, 100%-ban támogatott beruházás során 315 méteren újult meg az aszfaltburkolat. Mindkét oldalon nemesített útpadka épült, emellett hét új, térkővel burkolt parkolóhelyet is kialakítottak. A fejlesztés részeként a Központi Orvosi Rendelő mögötti útszakasz is új burkolatot kapott. Az önkormányzat pedig saját forrásból a szomszédos járdafelületeket is felújítja.
Forrás: Sarkad Város hivatalos oldala
A jó hírek sora itt nem ér véget: az iparűzési adótöbblet elvonásából Sarkadra visszakerülő, mintegy százmillió forintos keretből még idén megvalósulhat a Gyár utca teljes újraaszfaltozása a Zsarói és Ady Endre utcák között. Ezzel párhuzamosan a Szakellátó Központ és a Posta közötti szakasz térkő burkolatot és hat új parkolót kap. A szociális városrehabilitációs projektnek köszönhetően a Munkás utca egy szakasza szilárd burkolatot kap, a Hajdú utcában pedig burkolatjavítást végeznek.
A városvezetés már a jövő évre is tervez: a képviselő-testület döntése alapján megkezdődött a Táncsics és az Epreskert utcák, valamint a Zsarói utca egy részének átfogó, várhatóan 170 millió forintos felújítási tervezése. Az „Élhető települések” programból pedig jövőre a Nagy Imre utcai buszforduló, valamint az Anti úti és Ady Endre utcai kerékpárutak újulhatnak meg.
A nagyszabású projektek mellett a mindennapi karbantartásra is jutott figyelem. A Városgazdálkodási Iroda tízmillió forintos saját keretből kátyúzási munkálatokat, valamint közel húsz útalapos utcában gréderezést és hengerezést végzett el a kényelmesebb és biztonságosabb közlekedés érdekében.
Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!
Hallgass minket bárhol és bármikor!
Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.
Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!
SZÓLJ BE!
Kívánság? Talált állatok, tárgyak, emberek? Közlekedési híred van?
Küldd el nekünk hangüzeneted, és hangod az éteredbe kerül!
Nyomd meg a Felvétel gombot, és küldd el nekünk hangüzeneted!
Engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést
Kattints az "Engedélyezés" gombra az engedélyezési párbeszédpanelen. Általában a címsor alatt jelenik meg az ablak bal felső részén. Tiszteletben tartjuk a magánéleted.
Mikrofon hozzáférési hiba
Úgy tűnik, a mikrofon le van tiltva a böngésző beállításaiban. Nyisd meg a böngésző beállításait, és engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést.
0
Beszélj most!
00:00
Felvétel visszaállítása
Biztosan új felvételt akarsz indítani? Az aktuális felvétel törlődik.
Hoppá! Valami rosszul sült el
Hiba történt a hanganyag feltöltése közben. Az újrapróbálkozáshoz kattints az Újra gombra.
Küldd el a felvételt rádiónknak!
Az oldal használatával és a hangfelvétel elkészítésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a hangfelvételt adásba szerkesztjük, és felhasználjuk az adásaink elkészítéséhez.