Különleges vendég a pusztán: kígyászölyvet figyeltek meg Dévaványán – Körös Hírcentrum

kulonleges-vendeg-a-pusztan:-kigyaszolyvet-figyeltek-meg-devavanyan-–-koros-hircentrum

Kígyászölyv A fotó illusztráció, készítette: Őze Péter

A közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai két alkalommal is megfigyeltek egy kígyászölyvet a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. A fiatal madár az igazgatóság Túzokvédelmi Mintaterületének kerítésén üldögélt.

A kígyászölyv Magyarországon fokozottan védett madár. Nagy elterjedésű faj, de hazánkban csak nagyon kis számban költ, főként a középhegységekben. A tojó a nagyobb, testtömege akár a két kilogrammot, szárnyfesztávolsága pedig a 180 cm-t is meghaladhatja. Méretéhez képest kicsi fészket épít, általában tölgyre, vagy fenyőre alacsony magasságban. Az esetek döntő többségében mindössze egyetlen tojást rak. Évente egyszer költ, de ha az meghiúsul, akkor sarjúköltésbe kezdhet.

Az alföldi tájakon leggyakrabban az őszi madárvonuláskor találkozhatunk kígyászölyvekkel, de időnként nyáron is akadnak kóborló példányok. Egy ilyen fiatal, kóborló példány jelent meg a napokban Dévaványán is. Két alkalommal is sikerült megfigyelnünk, miközben a Túzokvédelmi Mintaterület kerítésén üldögélt.

A kígyászölyv fő zsákmányállatai a hüllők, különböző sikló- és kígyófajok, de megeszi a gyíkokat és a békákat is. Gyakran megjelenik a lekaszált területeken, könnyebb zsákmányt remélve. Amikor egy siklót meglát, akkor először körbeugrálja, körbetáncolja, és csak utána kapja el. A kisebb kígyókat a levegőben is megeszi, a nagyobbakat egy fa csúcsán fogyasztja el. Emlékezetes látvány, amikor egy hím úgy repül, hogy a csőréből még kilóg a sikló farka, úgy viszi a fiókáinak.

A kígyászölyv a telet a Szaharában tölti. Áprilisban, amikor visszatér azonnal revírfoglalásba kezd – számolt be honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!