Drámai fotókon a leégett gyulai műhely – Körös Hírcentrum

dramai-fotokon-a-leegett-gyulai-muhely-–-koros-hircentrum

kigyulladt gyulai műhely Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, a Béke utcában vasárnap délután. A lángok egy kamrahelyiségből indultak, majd rövid idő alatt átterjedtek egy 900 négyzetméteres, fémszerkezetű, lemezborítású műhelycsarnokra, amely teljes terjedelmében égett. Az épület belső tere faanyagokkal és gépekkel volt zsúfolt, ezért a tűzoltók a beavatkozást csak kívülről tudták megkezdeni.

A gyulai, békéscsabai, mezőkovácsházi hivatásos tűzoltói négy vízsugárral oltották a el lángokat, a munkálatokat magasból mentő is segítette. Az áramtalanítást több irányból kellett biztosítani, valamint a szomszédos telephelyen található tűzivíztárolóról is táplálást szereltek.

A tűz következtében az épület egyes részei beszakadtak. A tűz oltását és a beavatkozás irányítását a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat végezte. Az eset során személyi sérülés nem történt, a tűz keletkezési körülményeinek feltárására tűzvizsgálati eljárás indult – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

kigyulladt gyulai műhely
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP
kigyulladt gyulai műhely
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP
kigyulladt gyulai műhely
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP
kigyulladt gyulai műhely
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP
kigyulladt gyulai műhely
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP
Fotó: Békés KMSZ, Gyula HTP

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!