Okányból egy család, Körösladányból pedig egy egész iskolai osztály vett részt december 13-án, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Luca-napi rendezvényén a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban.
A körösladányi iskola alsó tagozatos, természet-szakkörös diákjait két nevelő kísérte el, így onnan összesen 22-en érkeztek. Ez a szombat egyébként tanítási nap volt, de a szakkör tagjai ezúttal nem az iskolapadban, hanem nemzeti parkunkban bővíthették ismereteiket.
A program keretében először két rövid előadás volt. Az egyik téma a madáretetéshez kapcsolódott. Ennek keretében szó esett arról, milyen szabályokat kell betartanunk szárnyas barátaink érdekében. A gyerekek nagyon felkészültek a témában, jól tudták például azt is, hogy a madáretetés egyik aranyszabálya a folyamatosság, azaz ha egyszer elkezdjük az etetést, akkor azt tavaszig ne hagyjuk abba, mert a madaraink élete függhet tőle.
hirdetés
A másik előadás szokás szerint a Luca-napi hagyományokat elevenítette fel. Szó esett arról, ki is volt Luca, hogyan működik az időjóslás, mire volt jó az ólomöntés és a gombócfőzés, s milyen célt szolgált a Luca-pogácsa. Ennél a témánál a szervezők a résztvevőket pogácsával kínálták, néhányban pénzérmét is elrejtettek, ami a hagyomány szerint gazdagságot hozhat a megtalálójának.
Mivel tanítási nap volt, így egy három kérdést tartalmazó feladatlapot is készítettek, melyet a gyerekek kis csoportokban oldhattak meg. A végén minden csapat ajándékot is kapott.
Az elmélet után a gyakorlat, azaz a kézműves foglalkozások következtek. Az egyik asztalnál sütőtökből készítettek madáretetőt: lyukakat véstek bele és hurkapálcákat is szúrtak, hogy a madarak ezeken állva tudjanak csemegézni a sütőtök belsejéből. A másik asztalnál kis üvegekre ragasztott fonalakkal, masnikkal, műhóval díszítettek teamécseseket, a harmadiknál pedig kopogtatók és asztaldíszek készültek. Így mindenki hazavihetett valamit a család karácsonyi asztalára. A sütőtökből készült madáretetők egy részét a résztvevők elvitték, néhányat pedig kiakasztottak a látogatóközpont körüli fákra.
„Nagy örömünkre szolgált, hogy a gyerekek nemcsak a természettel kapcsolatos ismereteiket bővítették, hanem láthatóan nagyon jól is érezték magukat ezen a közösen eltöltött Luca-napi délelőttön” – számolt be honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.
Fotó: Szélné Sándor KatalinFotó: Szélné Sándor KatalinFotó: Szélné Sándor Katalin
Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!
Hallgass minket bárhol és bármikor!
Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.
Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!
SZÓLJ BE!
Kívánság? Talált állatok, tárgyak, emberek? Közlekedési híred van?
Küldd el nekünk hangüzeneted, és hangod az éteredbe kerül!
Nyomd meg a Felvétel gombot, és küldd el nekünk hangüzeneted!
Engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést
Kattints az "Engedélyezés" gombra az engedélyezési párbeszédpanelen. Általában a címsor alatt jelenik meg az ablak bal felső részén. Tiszteletben tartjuk a magánéleted.
Mikrofon hozzáférési hiba
Úgy tűnik, a mikrofon le van tiltva a böngésző beállításaiban. Nyisd meg a böngésző beállításait, és engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést.
0
Beszélj most!
00:00
Felvétel visszaállítása
Biztosan új felvételt akarsz indítani? Az aktuális felvétel törlődik.
Hoppá! Valami rosszul sült el
Hiba történt a hanganyag feltöltése közben. Az újrapróbálkozáshoz kattints az Újra gombra.
Küldd el a felvételt rádiónknak!
Az oldal használatával és a hangfelvétel elkészítésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a hangfelvételt adásba szerkesztjük, és felhasználjuk az adásaink elkészítéséhez.