Valósághű vasúti baleseti szimulációval készült a katasztrófavédelem Békéscsabán – Körös Hírcentrum

valosaghu-vasuti-baleseti-szimulacioval-keszult-a-katasztrofavedelem-bekescsaban-–-koros-hircentrum

Évi rendszeres katasztrófa-felszámolási együttműködési gyakorlatot tartott november 5-én Békéscsabán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a MÁV Zrt. A gyakorlaton a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat, valamint a rendőrség szakembereivel együtt összesen csaknem százhúsz ember vett részt. Az eseményeket a helyszínen követte figyelemmel a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője és a vármegyei katasztrófavédelmi igazgató.

hirdetés

A gyakorlat célja az volt, hogy a vasúti közlekedés, azon belül a személyszállítás során bekövetkező balesetek felszámolásában résztvevő szervezetek gyakorolják és hatékonyabbá tegyék együttműködésüket. Egy-egy ilyen káresemény tömeges személyi sérüléssel járhat, de a beavatkozásban részt vevő állományt és a környezetet is veszélyeztetheti. Erre tekintettel fontos, hogy a károk felszámolásában és a mentésben érintett szervezetek rendszeres gyakorlatok során fejlesszék az együttműködést, a feladatok összehangolt végrehajtásával ugyanis emberéleteket és anyagi javakat lehet megmenteni.

A mostani gyakorlat forgatókönyve szerint a Békéscsaba belterületén lévő Kétegyházi úton egy szabálytalanul közlekedő személygépkocsi ráhajtott a tilos jelzéssel működő vasúti átjáróra, ahol összeütközött a békéscsabai vasútállomás irányába közlekedő vasúti szerelvénnyel. A mozdony és két személyszállító vasúti kocsi a személygépjárművet maga előtt tolva haladt tovább, majd a gépkocsi kicsapódott a mozdony elől. Az ütközés miatt a hátsó vasúti kocsi kisiklott és az oldalára borult. A személygépjárműben utazó ember súlyos, míg a személyszállító vasúti kocsikban egy ember súlyos, négyen pedig könnyű sérüléseket szenvedtek, további tizenegy ember a vasúti kocsiban rekedt.

katasztrófavédelmi gyakorlat Békéscsaba
Fotó: katasztrófavédelem

A gyakorlat során az eseményjelzést éppúgy szimulálták, mint az élet- és a műszaki mentést, a sérült személyek „triage osztályozását” és helyszíni ellátását, míg a MÁV csoport egységei a vontatási és műszaki feladatok végrehajtását. A jelentési rendszer működtetése valamennyi szervezetre feladatot rótt.

Fotó: katasztrófavédelem

A gyakorlatot mindvégig figyelemmel kísérte Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, dr. Kiss András tűzoltó dandártábornok, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint a MÁV Zrt. képviselője.

katasztrófavédelmi gyakorlat Békéscsaba
Fotó: katasztrófavédelem

Fülep Zoltán a feladatok végeztével arról beszélt, hogy az ilyen látványos közös gyakorlatok célja az, hogy a beállított szituációkon keresztül a szakemberek minél jobban megismerjék egymás kárhelyszíni feladatait, ezáltal gördülékenyebbé válhat az együttműködés, a közös munka.

katasztrófavédelmi gyakorlat Békéscsaba
Fotó: katasztrófavédelem

Forrás: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!