Afrika felé készülődnek a sárga billegetők – Körös Hírcentrum

afrika-fele-keszulodnek-a-sarga-billegetok-–-koros-hircentrum

Egyre népesebb csapatokban gyülekeznek a sárga billegetők a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. Esetenként barázdabillegetők is vegyülnek közéjük.

A sárga billegető a füves élőhelyek egyik legelterjedtebb énekesmadara. Évente egyszer, néha kétszer költ. Július közepén már kirepülnek a fiatalok. Ezt követően meg is kezdődik a felkészülés a gyülekezésre: a rövidre legeltetett gyepeken, a vizes területeken egyre több sárga billegetőt figyelhetünk meg. Ha az adott élőhelyen elegendő táplálék van, akkor akár több hétig is ott gyűjtenek erőt az őszi vonuláshoz.

Kardoskút térségében a faj tradicionális gyülekezőhelye a Lófogó-ér, ahol július végén már húsznál is több madárból álló csapatokat figyelhetünk meg. A legnépesebb, 50-80 példányból álló csapatok azonban rendszerint csak a nyár előrehaladtával, augusztusban jellemzőek a térségben.

Az igazgatóság üzemeltetésében működő Sóstói Állattartótelep a Lófogó-ér mellett található, így itt a juhok és a szürkemarhák környezetében a sárga billegetők is elegendő rovartáplálékot találnak. Csapataikba esetenként barázdabillegetők is vegyülnek, igaz, jóval kisebb számban. Az éjszakákat is a Lófogó-ér mellett töltik, így az ottani, nádfedeles kilátóból az esti órákban kitűnő lehetőség nyílik a megfigyelésükre.

A sárga billegetők száma rendszerint már szeptember elején csökkenni kezd, elindulnak az afrikai tájak felé. A telet a Szaharától délre fekvő Száhel-övezetben töltik, ahonnan áprilisban érkeznek vissza hozzánk.

Ebben az évben igen kevés, mindössze nyolc pár sárga billegető költött a kardoskúti Fehér-tó mellett. Tavasszal, amikor megérkeztek, nem volt csapadék, kiszáradtak a tocsogók, ezért kevesen döntöttek úgy, hogy itt költenek – számolt be honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!