Fának csapódott egy autós Battonyán – határvadászok segítettek a sofőrnek – Körös Hírcentrum

fanak-csapodott-egy-autos-battonyan-–-hatarvadaszok-segitettek-a-sofornek-–-koros-hircentrum

Szolgálaton kívüli határvadászok segítettek egy balesetet szenvedett sofőrnek. Később kiderült, ittasan ült volán mögé.

A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Békés Vármegyei Határvadász Századának két munkatársa augusztus 28-án hajnalban a Battonyai Rendőrőrsre tartott egyikük gépkocsijával, amikor a 4443-as út 14-es kilométerszelvényében, Battonya külterületén egy úttestről lesodródó autóra lettek figyelmesek. A velük szemből érkező kocsi letért az útról, és fának csapódott. A határvadászok azonnal megálltak, majd a járműhöz siettek.

Közelebb érve látták, hogy egy férfi ül a volán mögött. Azonnal mentőt és rendőröket kértek a helyszínre, miközben a sofőr állapotát is megvizsgálták. Mivel a férfi magánál volt, és olyan sérülés nem látszott rajta, mely azonnali segítséget igényelt volna az egyenruhásoktól, így az autóban hagyták, miközben ott maradtak vele. A helyszínelők kiérkezéséig biztosították a helyszínt, segítették a forgalmat.

Miután az egységek a helyszínre értek, a mentősök segítették ki a gépkocsivezetőt az autóból, majd kórházba szállították. Később kiderült, ittasan vezetett, a mintavétel kimutatta, hogy alkoholt fogyasztott. A baleset körülményeit a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Fotó: Police.hu
Fának csapódott egy autós Battonyán
Fotó: Police.hu

Police.hu

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!