Shihan Mirko Jovandić ismét Békéscsabán – Különleges edzés a fényesi dojóban – Körös Hírcentrum

shihan-mirko-jovandic-ismet-bekescsaban-–-kulonleges-edzes-a-fenyesi-dojoban-–-koros-hircentrum

Shihan Mirko Jovandić 7.dan (Shihan Aikikai Hombu), a Szerb Aikido Szövetség elnöke 2018-ban és 2023-ban is ellátogatott Békéscsabára. Most, harmadik alkalommal 2025.04.26-án a Fényesi Dojo Szabadidő Sportegyesület dojojában tartott edzőnapot.

hirdetés

„Óriási megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásunkat. Ilyen magas rangú, nemzetközi szinten elismert mester még nem tartott edzést ebben a kis teremben. A terem méretéből adódóan résztvevők létszáma sajnos korlátozott volt, de talán éppen e miatt az edzés a hagyományos japán dojok hangulatát idézte.”

„A Shihan mindig tud újat tanítani, vagy javítani a technikák kivitelezésén. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a vendégünk volt és tanulhattunk tőle” – fogalmazott Erdei Tibor Mester.

A rendezvényen megjelent Márton Imre Shihan 6.dan a NASZ-M általános elnöke és Sensei Héjja László 6.dan a NASZ-M Dan vizsga bizottságának tagja. Az elnökök az edzés után rövid beszélgetést folytattak a két szövetség sok éves sikeres együttműködéséről és annak további folytatásáról.

A rendezvény szervezésében a Nemzeti Aikido Szövetség- Magyarország nyújtott segítséget és támogatást.

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!