Piros jelzés ellenére hajtott a sínekre – letörte a sorompót Körösladánynál – Körös Hírcentrum

piros-jelzes-ellenere-hajtott-a-sinekre-–-letorte-a-sorompot-korosladanynal-–-koros-hircentrum

A jelző pirosra váltott, de egy autós nem tudott megállni egy vasúti átjárónál Békés vármegyében. A tilos jelzés ellenére ráhajtott a sínekre, a sorompó rácsukódott a kocsira. A tanulságos esetben az autós és utasa szerencsére nem sérült meg.

Letörte egy vasúti átjáró félsorompójának rúdját egy személygépkocsival közlekedő férfi 2025. április 9-én 12 óra körül Körösladányban. Elmondása szerint körülbelül 50 km/óra sebességgel közelítette meg az átjárót, amikor látta, hogy a fényjelző pirosra váltott. Azonnal fékezett, de megállni már nem tudott, így ráhajtott a sínekre. Tolatni akart, de több autó is várakozott már mögötte. Ekkor úgy döntött, azért, hogy ne maradjon a síneken, elindul előre. A sorompó azonban eközben a kocsi tetejének csapódott, így amikor elindult előre, a rúd letört.

A helyszíni szemle és az összegyűjtött információk alapján azonban valószínűsíthető, hogy a fényjelző nem az autó érkezésekor váltott pirosra, hanem hamarabb, és a férfi ennek ellenére akart áthajtani a síneken, de a lecsukódó sorompó útját állta. Az átjáróból pedig csak úgy tudott kihajtani, hogy letörte a rudat.

Fotó: Police.hu

Az átjáró után azonnal megállt és gyalog visszament a sorompóhoz. Ekkor már a rendőrség egyik baleset-helyszínelője is ott volt, mert éppen a történtek idején állt meg a kocsisor végén. A férfi szerencsére nem sérült meg, közlekedés biztonsága elleni vétség miatt indult ellene eljárás. A vele utazó nő is épségben megúszta a történteket.

A vasúti balesetek megelőzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat. A vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni. Az átjáró előtt meg kell állni, ha fénysorompó jelzése piros, és akkor is, ha a sorompó rúdja mozog, vagy nem teljesen nyitott helyzetben áll. Ahhoz, hogy szükség esetén meg tudjanak állni, megfelelő sebességgel kell az átjáróhoz érkezni.

Police.hu

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!