Tavaszi zsongás a kétegyházi tagiskolában – Körös Hírcentrum

tavaszi-zsongas-a-ketegyhazi-tagiskolaban-–-koros-hircentrum

A Dr. Pálfi György Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az Alföldi Agrárszakképzési Centrum tagintézménye. A centrum hangsúlyt fektet a képzések színvonalának emelésére, erre kiváló lehetőség a most futó, Vidékfejlesztési Program keretén belül, VP1-1.2.1-23 Bemutató üzemek támogatása című 3482857119 számú projekt.

A projekt keretén belül a gazda, mezőgazdasági technikus, mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépésztechnikus oktatás szakmai színvonala emelkedik, a pályázatból beszerzésre kerülő eszközöket a tanulók a tangazdaságokban mint duális képzőhelyen fogják használni. Beszerzésre kerül például okostábla, erőgép, pótkocsi, lószállító utánfutó, oktatóhintó, növénytermesztési gépek. Az intézmény megújult gépparkját is megtekintették a leendő kilencedik évfolyamos, jelenleg még általános iskolában tanuló gyerekek, mivel 2025. április 7-én, „Tavaszi zsongás” elnevezéssel rendhagyó nyílt napot tartott a kétegyházi iskola.

A rendezvényre elsősorban az intézménybe jelentkező nyolcadik osztályos diákokat várták, de azok a gyermekek is bejelentkezhettek a programra, akik még bizonytalanok középiskolai továbbtanulásukat illetően.

A programok reggel 8.00 órakor, Gyarmathy Zsolt György intézményigazgató megnyitójával kezdődtek. A gyereksereget és szüleiket/kísérőiket Plenter Zsuzsanna, az iskola szakmai vezetője kalauzolta állomásról állomásra, és közben részletesen bemutatta az intézmény fő profilját adó mezőgazdasági gépésztechnikus és mezőgazdasági gépész képzéseket, valamint a mezőgazdasági technikus és gazda szakokat. A gyerekek bepillantottak több szakmai gépész gyakorlatra, ahol betekintést nyerhettek a kilencedik évfolyamosok szakmai alapozó gyakorlatába, illetve a tizenegyedik évfolyamos mezőgazdasági gépész tanulók szakmai vizsgára való felkészülésébe, ahol a végzős szakemberpalánták az eke beállítását gyakorolták oktatójuk felügyelete mellett. A gyakorlat utáni állomás a géppark volt, ahol megtekintették a régi és az újonnan beszerzett, modern munkagépeket.

A szakmai órák után az iskola egyik büszkeségét, a gödöllői székhelyű Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum filiáléját nézték meg a tanulók, ami a gabonatermesztés eszközeinek és gépeinek fejlődéstörténetét mutatja be mintegy 2.000 m2-en. A múzeum lenyűgözte a gyerekeket, ami nem csoda, hiszen az eszközgyűjtemény egyedülállónak tekinthető, olyan gépritkaságok is láthatók, amelyekből itt található az egyetlen példány. 

Ezt követően a tizedik évfolyamos mezőgazdasági gépész tanulók gépüzemeltetés gyakorlatát tekintették meg az intézmény saját tanpályáján, ahol a tanulók az egytengelyes pótkocsival való biztonságos közlekedési ismereteiket mélyítették el.

A gyakorlatok után a Tanügyi épületben zajló elméleti oktatás megtekintése következett. A kilencedik évfolyamos gazda tanulók szakmai alapozó ismeretek óráján, majd a tizenkettedik évfolyamos mezőgazdasági gépésztechnikus osztály mezőgazdasági erőgépek óráján vettek részt a vendégek.

A program utolsó eleme egy tájékoztató beszélgetés volt, ahol a leendő kilencedikes gyerekek az iskola vezetésének tehették fel az iskolai élettel, képzésekkel, kollégiummal kapcsolatban felmerülő kérdéseiket egy kötetlen, oldott hangulatú beszélgetés során.

Remélhetőleg a rendhagyó iskolabemutatás eléri célját, és az eddig nem jelentkező, vagy bizonytalan diákok is a nagy szakmai múlttal és hagyományokkal büszkélkedő intézményt választják majd középiskolai tanulmányaik helyszínéül.

Tavaszi zsongás Tavaszi zsongás Tavaszi zsongás Tavaszi zsongás Tavaszi zsongás Tavaszi zsongás

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!