A FAO élelmiszerár indexe stabil maradt márciusban – Körös Hírcentrum

a-fao-elelmiszerar-indexe-stabil-maradt-marciusban-–-koros-hircentrum

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója márciusban lényegében változatlan maradt a felülvizsgált februári értékéhez képest, mivel a gabona és a cukor világpiaci jegyzésének csökkenése ellensúlyozta a növényi olajok árának jelentős emelkedését.

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, 6,9%-kal magasabb szinten van, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, ám 20,7%-kal elmaradt a 2022. márciusi csúcsértékétől.

A FAO gabonaár-indexe márciusban 2,6%-kal csökkent, és 1,1%-kal maradt el a 2024. márciusi értéktől. A búza világpiaci ára alacsonyabb lett ahogy enyhült az aggodalom az északi félteken jelentős exportőrök termésviszonyai miatt, bár a devizamozgások mérsékelték a csökkenést. A kukorica világpiaci ára szintén kevesebb volt februárhoz képest, akárcsak a ciroké és az árpáé. A FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe 1,7%-kal csökkent a gyenge importkereslet és a bőséges exportkínálat közepette.

Ezzel szemben a növényi olajok ára 3,7%-kal emelkedett február óta, és átlagosan 23,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A pálma-, szója-, repce- és napraforgóolajok jegyzései mind emelkedtek az erőteljes globális importkereslet hatására.

A FAO húsárindexe is emelkedett, 0,9%-kal nőtt a hónapban és 2,7%-kal az év során, elsősorban az európai sertéshúsárak növekedése miatt, miután Németország visszanyerte a száj- és körömfájás betegségtől mentes státuszt, valamint az euró amerikai dollárral szembeni erősödésének köszönhetően. A baromfihús világpiaci ára márciusban nagyrészt stabil maradt, annak ellenére, hogy néhány jelentős termelő országban továbbra is kihívást jelentett a madárinfluenza széles körben való terjedése.

A FAO tejtermékekre vonatkozó árindexe februárhoz képest változatlan maradt, mivel az alacsonyabb nemzetközi sajtárakat ellensúlyozta a vaj és a tejporok magasabb jegyzése.

A FAO cukorárindexe márciusban 1,4%-kal csökkent, elsősorban a gyengülő globális kereslet jelei miatt. A dél-brazíliai cukornádtermesztés kulcsfontosságú területein a közelmúltban lehullott csapadék szintén hozzájárult a csökkenéshez, míg az indiai termelési kilátások romlása és a brazíliai terméskilátásokkal kapcsolatos folyamatos aggodalmak korlátozták az árcsökkenést.

További részletek itt olvashatók (angol nyelven).

A gabonakínálatra és -keresletre vonatkozó frissített előrejelzések

A FAO pénteken közzétette az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentését is, amely a 2024-re vonatkozó felülvizsgált becslésekre, valamint a 2025-ös termesztési és terméskilátásokra vonatkozóan szolgál friss adatokkal.

A 2024. évi globális gabonatermelésre vonatkozó becslés 2 849 millió tonna volt, ami 0,3%-os csökkenést jelent az előző évhez képest, de magasabb a korábbi becsléseknél, mivel Ausztráliában és Kazahsztánban a vártnál nagyobb volt a búzatermés. A FAO 2024/25-re vonatkozó rizstermelési előrejelzése alig változott, 543,3 millió tonnát mutat, amely 1,6%-os éves növekedést jelent, főként a nagyobb vetésterületnek köszönhetően.

A FAO 2025-ös globális búzatermelésre vonatkozó előrejelzése a múlt hónaphoz képest változatlanul 895 millió tonna maradt, ami megegyezik a 2024-re vonatkozó felülvizsgált becsléssel. Az Európai Unió búzakibocsátása várhatóan 12%-kal bővülni fog az időjárás okozta 2024-es visszaesést követően, és valószínűleg nőni fog Argentínában, Egyiptomban és Indiában is, míg Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban és a közel-kelet-ázsiai országrészekben csökken. A kukoricatermés a déli féltekén várhatóan változan alakul; Brazíliában és Dél-Afrikában növekedés, Argentínában viszont csökkenés várható.

A FAO új előrejelzése szerint a világ gabonafelhasználása 2024/25-ben 2 868 millió tonna lesz, ami 0,9%-os növekedést jelent a 2023/24-es szinthez képest, elsősorban a rizsfelhasználás új rekordmagas szintje miatt.

A világ gabonakészletei az előrejelzések szerint a 2025-ös szezon végére 1,5%-kal 873,3 millió tonnára csökkennek, elsősorban szemestakarmánykészletek várható jelentős fogyása miatt. Ezzel szemben a globális búza- és rizskészletek várhatóan növekedni fognak. A FAO frissített előrejelzései szerint világszintű gabonafelhasználás 2024/25-ben 30,1%-on lesz, ami az előző évhez képest valamivel kevesebb, de összességében továbbra is megfelelő szintet jelez.

A FAO tovább csökkentette a világ gabonakereskedelmére vonatkozó 2024/25-ös előrejelzését, 5,3 millió tonnával 478,9 millió tonnára, ami 6,7%-os esést jelent 2023/24-hez képest, ezzel a legmélyebb szintet elérve 2019/20 óta. A szemestakarmányokra és a búzára vonatkozó alacsonyabb kereskedelmi előrejelzéseket elsősorban Kína által várható szerényebb mértékű felvásárlás eredményezi.

További részletek itt olvashatók (angol nyelven).

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!