Az ukrán elnöki iroda vezetője szerint Kijev és Washington viszonya “visszatért a helyes útra” – Körös Hírcentrum

az-ukran-elnoki-iroda-vezetoje-szerint-kijev-es-washington-viszonya-“visszatert-a-helyes-utra”-–-koros-hircentrum

A Kijev és Washington közötti kapcsolatok „visszatértek a helyes útra” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Reuters hírügynökség adott, szerdán megjelent interjújában, összehasonlítva a jelenlegi helyzetet azzal, amikor február végén a Fehér Házban tévékamerák és újságírók előtt heves vitába bocsátkozott egymással az ukrán és az amerikai államfő.

hirdetés

Az ukrán hivatalvezető szavai szerint a szaúdi-arábiai tűzszüneti tárgyalási fordulók lehetőséget adtak Kijevnek arra, hogy megmutassa az amerikai tisztségviselőknek: nyitott az együttműködésre Donald Trump amerikai elnökkel a három éve tartó orosz-ukrán háború lezárása érdekében.

Jermak hangsúlyozta, hogy ez éles ellentétben áll az orosz tárgyalási megközelítéssel, amely – mint rámutatott – feltételekhez köti a békemegállapodást. „Szerintem nagyszerű beszélgetéseink voltak az amerikaiakkal. Úgy gondolom, hogy visszatértünk a helyes útra” – fogalmazott.

Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök február 28-i washingtoni találkozója torkollott heves vitába, ami közben Trump és alelnöke, JD Vance azzal vádolta meg az ukrán államfőt, hogy nem áll készen a békekötésre és tiszteletlen az Egyesült Államokkal.

Kijev azóta próbálja helyreállítani a kapcsolatokat Washingtonnal, kezdve egy március 19-i telefonbeszélgetéssel Trump és Zelenszkij között, amelyet Jermak „nagyszerűnek” minősített. A szaúd-arábiai tárgyalásokra rátérve az ukrán tisztségviselő kijelentette:

„megmutattuk, hogy nagyon komolyan vesszük a dolgot, és az amerikaiak ezt megértették, valamint azt is, hogy mi partnerek vagyunk. Ez volt a célunk”. Ezzel szemben – mint mondta – „Oroszország csak játszadozik”. Jermak szerint jól mutatja Oroszország általános hozzáállását a béketárgyalásokhoz az, hogy a fekete-tengeri tűzszünetet az ellene hozott szankciók enyhítéséhez kötötte, azaz újra hozzáférést akar a nemzetközi piacokhoz műtrágyája és mezőgazdasági termékei értékesítése érdekében.

„Ez bizonyítja, hogy (Oroszország) nem feltétel nélküli tűzszünetet fogadott el, ami nonszensz. A mi logikánk szerint feltételek nélkül kell tárgyalni” – hangsúlyozta. Üdvözölte, hogy Trump véget akar vetni a háborúnak, de rámutatott arra, hogy Oroszország viszont nem.

„A leginkább azzal tudná Moszkva bizonyítani ennek ellenkezőjét, ha szigorúan betartaná a Szaúd-Arábiában elért megállapodásokat, legalábbis a kezdeti, feltétel nélküli tűzszünetre vonatkozókat. Aztán tovább léphetnénk egy valóban fenntartható béke felé” – fejezte ki meggyőződését Jermak.

MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!