Jogosítvány nélkül, ittasan ütközött autóval villanyoszlopnak egy 16 éves lány Kondoroson – Körös Hírcentrum

jogositvany-nelkul,-ittasan-utkozott-autoval-villanyoszlopnak-egy-16-eves-lany-kondoroson-–-koros-hircentrum

kék, embercsempész, rendőrségi Fotó: Police.hu (illusztráció)

Kondoroson, az Őr utcán 2025. március 23-án 0 óra 15 perc körül villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi.

hirdetés

Az autót egy 16 éves lány vezette, akinek nincs vezetői engedélye és a gyanú szerint ittas is volt. Ráadásul a baleset után gyalog elment a helyszínről, nem segített az utasának, egy 17 éves lánynak, aki könnyű sérülést szenvedett. Az autó sem az övé volt, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül ült bele és indult el vele.

A lány ellen jármű önkényes elvétele, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt is eljárás indult. Az engedély nélküli vezetésért pedig szabálysértésben kell felelnie.

A lány mellett az elmúlt hétvégén még két férfi ellen indult büntetőeljárás ittas járművezetés gyanúja miatt. Egyiküket szombaton este igazoltatták Ecsegfalván, a másik férfit másnap hajnali háromnegyed 4-kor állították le Békésen. Mindketten személygépkocsival voltak. A vezetői engedélyüket elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt vett őrizetbe 2025. március 23-án egy 16 éves fiatalembert a Békési Rendőrkapitányság. Segédmotor-kerékpárral volt, amikor Békésen, a Kasza utcában leállították. Az ügyében három napon belül bíróság dönt.

Békés VMRFK

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!