Több épület falát, egy emlékművet és egy mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán – Körös Hírcentrum

tobb-epulet-falat,-egy-emlekmuvet-es-egy-maszokat-is-megrongalt-ket-fiatal-korostarcsan-–-koros-hircentrum

Több épület falát, egy emlékművet és egy játszótéri mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán. Festékszóró spray-vel feliratokat és különböző szimbólumokat rajzoltak rájuk, közel 700 ezer forintos kárt okozva ezzel. Rongálás bűntett miatt indult eljárás ellenük, a nyomozás pedig a napokban befejeződött.

hirdetés

Számos felháborodott helyi lakos jelezte az egyik internetes közösségi oldalon, hogy több épületet is megrongáltak 2024. március 30-án éjszaka Köröstarcsán. Egy lakóház tulajdonosa tette az első bejegyzést, ami arról szólt, hogy fekete festékfújóval valaki összefirkálta a háza falát. Ehhez a poszthoz aztán számos hozzászólás érkezett, és kiderült, hogy az egyik iskola falát, egy trafóházat, a trianoni emlékművet és egy játszótéri mászókát is hasonló módon rongáltak meg ismeretlenek.

hirdetés

A bejelentés után a Békési Rendőrkapitányság munkatársai adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és megnézték a közeli térfigyelő kamerák felvételeit is. Ezek alapján azonosították azokat a fiatalokat, akik a gyanú szerint elkövették a bűncselekményt. Az akkor 17 éves fiú és 18 éves barátnője Debrecenben élnek, csak hétvégére érkeztek Köröstarcsára.

A fiú vallomásában elmondta, hogy párjával és egy másik baráti párral aznap este szalonnát sütöttek, ám a jó hangulatú beszélgetés vitába torkollott, és emiatt mindannyian feszültek lettek. Azért, hogy ezt levezessék, sétálni indultak, de továbbra sem beszélgettek egymással, ő a párjával elöl, barátaik mögöttük gyalogoltak. Mint mondta, többre nem emlékszik, mert gyógyszerre ivott aznap este. A másik pár tagjai azonban elmondták, hogy séta közben külön-külön leültek egy játszótéri padra, majd arra lettek figyelmesek, hogy a fiú elővesz egy festékszóró spray-t, és összefújja vele az egyik játszótéri mászókát. Ezután tovább sétáltak, és eközben a fiú és a barátnője több épületre és egy emlékműre is írt vagy rajzolt valamit a fekete festékkel.

A baráti pár nem szólt senkinek a látottakról, számukra az volt a fontos, hogy másnap minél gyorsabban hazajussanak. A kreatívnak nem nevezhető fiatalok több mint 700 ezer forintos kárt okoztak az ingatlan tulajdonosának és a településnek. A Békési Rendőrkapitányság rongálás bűntett gyanúja miatt indított eljárást ellenük. A nyomozást a napokban lezárták, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek – írja a Police.hu.

Fotó: Police.hu
rongálás Köröstarcsán
Fotó: Police.hu

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!