Békés vármegyébe látogatott a közelmúltban dr. Dukai Miklós államtitkár, hogy a települések vezetőivel egyeztessen a Közösségi Értékvédelmi Konzultáció keretében.
Közösségi Értékvédelmi Konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az értékeik, hagyományaik megőrzése, ezek szabályozásának lehetőségei. A program részleteiről dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár tájékoztatta a Békés vármegyei közigazgatás vezetőit, a települések polgármestereit Békéscsabán, a Békés Vármegyei Kományhivatalban.
Az államtitkár kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében elhangzott, hogy meg kell adni a lehetőséget a helyi önkormányzatoknak, hogy hagyományaikat, vívmányaikat, értékeiket és lakosságukat meg tudják védeni. Ennek érdekében járják a vármegyéket, hogy a polgármesterekkel egyeztessenek erről a témáról. Megkérdezik a véleményüket, álláspontjukat, hogy hogyan és milyen formában lenne érdemes ezt a szabályozást előkészíteni. Az alaptörvényben kívánja a kormányzat rögzíteni a közösségek azon jogát, hogy a helyi értékeiket megvédhessék. Felhatalmaznák a helyi közösségeket arra, hogy ha élni kívánnak ezzel az értékvédelemmel, akkor ezt valóban helyi szinten megtehessék. Ez egy lehetőség a települések számára.
Az elmúlt évek alapján látszik, hogy vannak olyan frekventált területei az országnak, ahova szívesebben költöznek az emberek. Az iparosítás következményeként a nagyvárosok közelében lévő kistelepülések vonzák a lakosokat, sokan mennek egyre kijjebb. A jobb levegő, a zöldebb, egészségesebb környezet mind erősítik ezt a folyamatot. Békés vármegyében inkább az elvándorlás volt a jellemző. Az önkormányzatok várhatóan egy eszközt kapnak arra, hogy eldöntsék, ki és hogyan költözhet, lakhat az adott településen. Remélhetőleg a polgármesterek több észrevételt is adnak majd a készülő törvényjavaslathoz – zárta gondolatait dr. Dukai Miklós.