A csapat tagjai a hosszú buszos utazás ellenére is jól teljesítettek, minden versenyzőn hozta az elvárt eredmények még úgy is ha a sorsolás éppen nem volt túl szerencsésnek mondható. A fiúk közül Szikora Gergő a lányoknál Jancsó Lili tudta megduplázni az egyéniben szerzett aranyérmek számát.
hirdetés
Természetesen csapatküzdelemben is nagyon szép eredmények születtek amiből kiemelkedik a kadet 2 (ifjúsági) leánycsapat, akik az idei esztendőben még nem találtak legyőzőre. A kitartó küzdelmek eredményeként 10 arany, 7 ezüst és 12 bronzéremmel térhettek haza. A JALTE-Debreczeni team csapata az összesített éremtáblán 7. lett a 213 induló csapat közül, point-fighting szabályrendszerben pedig a szintén előkelő harmadik helyen végzett!
Fotó: Battonyai Barátság SE
A battonyai Barátság SE is részt vett az Európa-kupán. Felnőtt élversenyzőjük, Mezei Nikolett megbízhatóan versenyezve light-contact-ban bronzérmet szerzett, kick-light-ban ezüstérmes lett, a döntőben a régi rivális ellen, a bolgár Gemkova ellen küzdve.
Összesítve a Békés Megyei harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői 10 arany, 8 ezüst és 13 bronzérmet szereztek, vagyis folytatódott az eredményes 2025 évi versenyévad!
Eredmények: POITN-FIGHTING szabályrendszer
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály 47 kg. 2.Szikora Bence (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 63 kg. 3.Petró Bálint (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 69 kg. 3.Petró Bálint (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 32 kg. 1.Jancsó Csenge (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 46 kg. 1.Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 50 kg. 2.Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 60 kg. 1.Tóth Izabella (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
65 kg. 1.Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 2. Tóth Izabella (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+65 kg. 1.Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) Ifjúsági csapat: 1.Bcs JALTE – Debreczeni team (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Tóth Izabella) Ifjúsági csapat 3.(Benne Matuska Máté – Bcs JALTE – Debreczeni team)
32 kg. 2.Peregi Botond (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 42 kg. 1.Szikora Gergő Mihály (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
47 kg. 1.Szikora Gergő Mihály (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 3.Tóth Kevin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+47 kg. 3.Stir István (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 28 kg. 3.Fábián Kira (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 37 kg. 2.Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Fiú csapat 2. Bcs JALTE – Debreczeni team (Peregi Zétény, Szikora Gergő Mihály, Tóth Kevin ) Leány csapat: 1.Bcs JALTE – Debreczeni team (Debreczeni Lilla, Fábián Kira,Nátor Petra)
Gyermek korosztály 27 kg. 2. Griecs Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 3.Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
30 kg. 3. Griecs Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) 3.Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
36 kg. 3.Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team) + 36 kg. 3.Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
BULGARIA OPEN Beginer (kezdő) kategória POITN-FIGHTING szabályrendszer
Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!
Hallgass minket bárhol és bármikor!
Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.
Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!
SZÓLJ BE!
Kívánság? Talált állatok, tárgyak, emberek? Közlekedési híred van?
Küldd el nekünk hangüzeneted, és hangod az éteredbe kerül!
Nyomd meg a Felvétel gombot, és küldd el nekünk hangüzeneted!
Engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést
Kattints az "Engedélyezés" gombra az engedélyezési párbeszédpanelen. Általában a címsor alatt jelenik meg az ablak bal felső részén. Tiszteletben tartjuk a magánéleted.
Mikrofon hozzáférési hiba
Úgy tűnik, a mikrofon le van tiltva a böngésző beállításaiban. Nyisd meg a böngésző beállításait, és engedélyezd a mikrofonhoz való hozzáférést.
0
Beszélj most!
00:00
Felvétel visszaállítása
Biztosan új felvételt akarsz indítani? Az aktuális felvétel törlődik.
Hoppá! Valami rosszul sült el
Hiba történt a hanganyag feltöltése közben. Az újrapróbálkozáshoz kattints az Újra gombra.
Küldd el a felvételt rádiónknak!
Az oldal használatával és a hangfelvétel elkészítésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a hangfelvételt adásba szerkesztjük, és felhasználjuk az adásaink elkészítéséhez.