Szarvas Péter: 2025-ben is bővül a városi kerékpárút-hálózat – Körös Hírcentrum

szarvas-peter:-2025-ben-is-bovul-a-varosi-kerekparut-halozat-–-koros-hircentrum

A városi aktuális ügyekkel kapcsolatban tartott ismét sajtótájékoztatót Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. Kitért a galambok okozta problémákra, valamint egy éppen készülő könyvre is, mely a város történetét dolgozza majd fel.

hirdetés

A tavasz közeledtével ismét számolni kell Békéscsabán a galambpopuláció növekedésével. A jogszabályok jelenleg azt írják elő, hogy a galambokat bántani nem lehet, tehát ismét a befogásuk és elszállításuk lesz a megoldás. Az ellenük zajló védekezésre idén is jelentős forrást fordít majd a város, több mint 20 millió forintot szánnak erre a költségvetésben. Emellett szükség van a közterületeken a galambok által okozott piszok feltakarítására is. Ehhez korábban már vásárolt takarítógépeket az önkormányzat. Viszont a védekezés egy közös feladat. Így Szarvas Péter arra kéri a lakosságot, hogy ne etessék a madarakat, zárják be a padlásokat. Illetve tartsák tisztán a saját ingatlanuk előtti közterületet.

hirdetés

A következő téma a fogorvosi ügyelet ellátása, amely megoldott Békéscsabán. Hétvégén, szabadnapokon és ünnepnapokon van erre szükség. Napi hat órában, alapvetően 8 és 14 óra között tartózkodik a fogorvos a rendelőben. Az állam részéről van erre finanszírozás, de azért, hogy a rendszert az önkormányzat is erősítse, a tavalyi 4,2 millió forintról az ügyeletet ellátó fogorvosok támogatását idén felemelték 6 millió forintra.

Békéscsaba mára a kerékpárosok városa lett, erről a közösségi oldalon terjed is egy videó. Ehhez kapcsolódva emelte ki a polgármester, hogy folyamatos a kerékpárutak bővülése. A Szabadság téren, a Széchenyi, az Ihász és a Kazinczy utcán várható hamarosan fejlesztés. De az új létesítmények mellett korábbi, már leromlott szakaszok korszerűsítését is tervezi az önkormányzat, például az Orosházi úton, a Tulipán utcán, illetve a Petőfi utcán. Emellett a Vandháti úton tervez még kerékpáros létesítményt a város. Viszont nem csak az útburkolat fejlesztése kerül terítékre. Kerékpártárolókat szintén helyeznek ki olyan területekre, ahol erre szükség van, többek között a vasúti pályaudvarhoz.

Bauer Barbara írónő egy új könyvön dolgozik, egy családtörténeten keresztül szeretné megírni Békéscsaba elmúlt 307 évét. Ehhez anekdotákat, régi történeteket keres az elmúlt évszázadokból. Például pódiumbeszélgetéseken keresztül a Békés Megyei Könyvtárban, amiben csabai származású férje is segítségére van. Meg is volt a napokban az első esemény, a programra közel 100-an látogattak el, hogy érdekes, kevésbé ismert sztorikat halljanak Csaba történelméből. A következő program vendégei Kutyej Pál evangélikus lelkész és Kiszely András önkormányzati képviselő, Békéscsaba Megyei Jogú Város szlovák önkormányzat elnöke lesznek.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!