Határidő előtt kész lehet az új csarnok Békésen – Körös Hírcentrum

hatarido-elott-kesz-lehet-az-uj-csarnok-bekesen-–-koros-hircentrum

Egy sajtótájékoztató keretében számolt be a napokban a békési városvezetés a Csarnok építése Békésen című TOP Plusz projekt jelenlegi állapotáról, folyamatairól.

Az eseményen Kálmán Tibor, Békés polgármestere kifejtette, műhelycsarnok építése zajlik a helyszínen, melyet a pályázati forrásból 300 millió forint értékben valósít meg a város. Összesen nyolc, egyenként nyolcvan négyzetméteres műhelycsarnok létesül. Ez mindenképpen egy gazdaságfejlesztési beruházás, amely értéke tovább fog nőni akkor, amikor az M44-es út újabb, országhatárig folytatódó szakasza – Békést is érintve – megépül. A beruházás sikerét már az is előre jelzi, hogy a terület a Békéscsaba felé vezető út mellett található.

Emellett az irodaház felújítása ugyancsak beletartozik a fejlesztésbe. Ott homlokzatfelújítás, hőszigetelés, nyílászárócsere, festés valósul majd meg. Ugyanezen az ingatlanon működik már a hűtőház, itt található a BKSZ csarnoka. Tehát elmondható, hogy az új műhelyekkel egy kisebb ipari park jön majd létre. Már most többen érdeklődtek az új helyiségek iránt. Így úgy tűnik, hogy közel teltházzal indulhat az üzemelés, amint elkészül a beruházás – tette hozzá a polgármester.

A legutóbbi tájékoztató óta az irodaépület kivitelezőjét kiválasztották, sikeresen lezajlott a közbeszerzés. A projekt eredeti befejezési határideje 2026 eleje, azonban várhatóan hamarabb lezárul a beruházás. Kálmán Tibor bízik abban, hogy a munkálatok a megfelelő minőségben, határidőre készen lesznek.

csarnok Békésen
Fotó: Körös Hírcentrum

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!