Alaposan túlterhelt gépkocsit szűrtek ki a forgalomból a NAV pénzügyőrei – Körös Hírcentrum

alaposan-tulterhelt-gepkocsit-szurtek-ki-a-forgalombol-a-nav-penzugyorei-–-koros-hircentrum

túlterhelt gépkocsi Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Alaposan túlterhelt gépkocsit tereltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályáról. A fuvarozó több mint 1,5 milliós bírságot kapott.

Az egyenruhások a Concó pihenőhelyre tereltek ki egy cseh rendszámú járművet, amely szemmel láthatóan jókora túlsúlyt cipelt magával. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a sofőr különféle gyűjtőárut szállított Csehországba, azonban közösségi engedéllyel nem rendelkezett a fuvarozást illetően. Ezután a járőrök mérlegre irányították a veszélyes négykerekűt, ahol a megengedett 3,5 tonna helyett 8 320 kilogrammot mutatott a kijelző. A vietnámi sofőr úgy nyilatkozott: „főállásban sofőrködöm, tisztában vagyok a jármű adottságaival kapcsolatban, a rakodásnál is jelen voltam”. Azt is elmondta, hogy hetente egyszer hasonlóképpen fuvaroz.

Az egyenruhások a túlsúly, valamint a közösségi engedély hiánya miatt közigazgatási hatósági eljárás keretében 1 690 000 forint bírságot szabtak ki, valamint kötelezték a túlsúly megszüntetésére a sofőrt. Csak a pénzbírság megfizetése, valamint az áru átpakolása után folytathatta útját.

túlterhelt gépkocsi
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

A túlsúlyos járművek közlekedésbiztonsági szempontból is rendkívül veszélyesek. Nehezebben a kormányozhatóak, változhat a stabilitás, a jármű lassabban reagál fékezések és vészfékezések esetén, amely megnövekedett féktávolság általi balesethez vezethet.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a NAV is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!