Első alkalommal rendezték meg a Nizsalovszky Magánjogi Kollokviumot a Gyulai Törvényszéken – Körös Hírcentrum

elso-alkalommal-rendeztek-meg-a-nizsalovszky-maganjogi-kollokviumot-a-gyulai-torvenyszeken-–-koros-hircentrum

2024. szeptember 25-én első alkalommal került megrendezésre a Gyulai Törvényszéken a Nizsalovszky Magánjogi Kollokvium, Nizsalovszky Endre néhai jogtudós, egyetemi tanár születésének 130. évfordulója alkalmából.

A tudományos konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Magyar Jogászegylet, valamint a Gyulai Törvényszék közösen tartotta. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Sulyok Tamás, köztársasági elnök, Dr. Varga Réka, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja, Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Prof. Dr. Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke.

hirdetés

Az ünnepélyes köszöntőket követően a konferencia Dr. Sulyok Tamás megnyitó beszédével folytatódott, melyet Prof. Dr. Vékás Lajos akadémikus „Nizsalovszky Endre tudományos hagyatéka és a mai magánjogunk” című előadása követett. Ezután Prof. Dr. Trócsányi László fejtette ki gondolatait az európai uniós jog és a nemzeti jogrendszer kapcsolatáról.

hirdetés

A második részben Prof. Dr. Papp Tekla, Prof. Dr. Darázs Lénárd egyetemi tanárok, valamint dr. Futóné dr. Major Mónika törvényszéki bíró kalauzolta a konferencián résztvevőket a magánjog különböző területeire. Végül az esemény további két szervezője, Dr. Kovács Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatásának igazgatójának, valamint Dr. Auer Ádám, a Nemzeti Közszolgálat tanszékvezető egyetemi docensének tagi, illetve vezetői tisztségviselői felelősséggel kapcsolatos előadása zárta a sort.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!