A gyulai KENTON zenekar két tagjával beszélgettünk – Körös Hírcentrum

a-gyulai-kenton-zenekar-ket-tagjaval-beszelgettunk-–-koros-hircentrum

A gyulai KENTON zenekar tagjai már igazi veteránnak számítanak a helyi zenei életben. Együttesüket 2009 Februárjában alapította meg Kóra János énekes, Vicze Viktor szólógitáros, Csige Imre ritmusgitáros, Cselovszki Árpád billentyűs, valamint Szabó Milán dobos. Évekkel később pedig kibővültek Menyhért Csaba „Csiga” basszusgitárossal.

Eleinte feldolgozásdalokat adtak elő nagy sikerrel, majd később – amikor már érezték, hogy egy új szintre akarják emelni zenekarukat – határozták el, hogy koncertjeiken csak és kizárólag saját dalokat fognak játszani.

hirdetés

Számaikat közösen írják. Publikálás előtt családtagjaikkal, ismerőseikkel mindig „letesztelik” az éppen aktuális dalt, akik abszolút nem elfogultan állnak az új szerzeményekhez és ha kell, építő kritikákkal segítik a zenekart. Hálásak közönségükért, akik nagy szeretettel viszonyulnak hozzájuk.

Terveik közt szerepel, hogy a folyamatosan készülő új dalaikat a közeljövőben albumként is megjelenítik, CD formátumban.

Noha volt szerencséjük számos helyi fesztiválon és rendezvényen fellépni, meggyőzősésük, hogy az ország számos pontján pozitívan fogadná őket, illetve a dalaikat a közönség, ezért vágyuk egy korrekt menedzser megtalálása, alkalmazása is.

A gyulai KENTON együttes két tagjával, Kóra János „Sárkány” énekessel, valamint Szabó Milán dobossal Nédó Géza beszélgetett a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!