Oroszország több mint száz rakétával és mintegy száz csapásmérő Sahid drónnal támadta meg hétfőre virradóan Ukrajna polgári és energetikai infrastruktúráját – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornáján.
Hangsúlyozta, hogy ez volt az egyik legnagyobb csapás a háború két és fél évvel ezelőtti kezdete óta, amely több régiót érintett, beleértve az ország nyugati részét is. Leszögezte, hogy nem lehetnek korlátozások Ukrajnával szemben a nagy hatótávolságú fegyverek bevetése tekintetében, míg Oroszország mindenféle fegyvert bevet Ukrajna ellen, köztük észak-koreai gyártású ballisztikus rakétákat is. “Amerika, Nagy-Britannia, Franciaország és más partnerek képesek segíteni a terror megállításában. Döntésekre van szükségünk” – zárta szavait Zelenszkij.
Dmitro Kuleba külügyminiszter az X-en kifejtette, hogy Ukrajna partnerei két döntéssel segíthetnek véget vetni az orosz támadásoknak. “Két konkrét döntést hozhatnak partnereink annak érdekében, hogy gyorsan véget vessünk az orosz terrornak. Először is meg kell erősíteni Ukrajna jogát, hogy nagy hatótávolságú csapásokat hajtson végre minden legitim katonai célpontra Oroszország területén. Másodszor pedig partnereinknek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az ő légvédelmi eszközeiket Ukrajna felhasználhassa a légteréhez közeledő rakéták és drónok lelövésére” – szögezte le. Hangsúlyozta, hogy egyik döntés sem jelenti a háború súlyosbodását. “Éppen ellenkezőleg, elriasztják Oroszországot, segítenek mérsékelni a terrort, csökkenteni az orosz támadások számát, ezáltal a csapások okozta emberi áldozatok számát is” – fogalmazott a miniszter.
Helyi kormányzók kora délután arról számoltak be, hogy a hétfői orosz rakéta- és dróncsapásoknak az eddigi adatok szerint öt halálos áldozata és legalább 17 sérültje lett az ország különböző régióiban. Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon közölte, hogy Ukrajna megyéinek több mint felében, 15 régióban okozott pusztításokat és szedett polgári áldozatokat az orosz támadás. A kijevi katonai adminisztráció sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy a főváros környékén két energetikai létesítményben és lakóházakban okozott károkat, eddig egy sérültről érkezett jelentés.
A keleti Harkiv megyében – a helyi kormányzó közlése szerint – egy polgári vállalatot ért csapás, egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A szomszédos Dnyipropetrovszk megyében, Nyikopol városát hétfőn az orosz erők tüzérséggel lőtték, egy férfi életét vesztette, hatan pedig megsérültek, köztük egy 14 éves lány – hozta nyilvánosságra a régió kormányzója. Az Ukrajna nyugati Voliny megyéjében lévő Luck város polgármestere arról adott hírt, hogy egy többlakásos házat ért találat a településen, eddig egy halálos áldozatról érkezett hír. A szintén nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében egy infrastrukturális létesítményt találtak el az orosz erők, hárman sebesültek meg – mondta a megye kormányzója a Telegramon közzétett videóüzenetében.
Az RBK-Ukrajina hírportál szerint a Reuters hírügynökség megerősítette, hogy a Donyeck megyében lévő Kramatorszk egyik szállodájára vasárnap mért orosz csapás következtében életét vesztette tudósítói csapatának egy tagja, a 38 éves Ryan Evans, aki biztonsági tanácsadóként dolgozott náluk, további két munkatársuk pedig sérülésekkel kórházba került.