Illusztráció: Pixabay.com
Garázdaság vétsége, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt egy 21 éves büntetett előéletű békéscsabai férfival szemben, aki botrányosan viselkedett egy békéscsabai iskola udvarán. Az általa okozott kárt is meg kell majd térítenie az ügyészség indítványa szerint.
A Békés Vármegyei Főügyészség közleményben azt írja, a fiatal férfi 2024. március 06-án, a délutáni órákban érkezett az egyik békéscsabai általános iskolához, ahol az ott tanuló unokaöccse valótlanul azt mondta neki, hogy az intézmény konyhai kisegítője, egy nyugdíjaskorú nő fojtogatta. A terhelt emiatt már az utcán kiabálni és szitkozódni kezdett, amit az iskola udvarán is folytatott annak ellenére, hogy az ott tartózkodó két nevelő is magatartásának abbahagyására szólította fel. Amikor észrevette, hogy az idős nő a hangoskodás miatt a konyhából kiment és az ajtóban megállt, elindult felé, és több alkalommal megöléssel fenyegette meg.
Az eseményt észlelő pedagógusok szóltak a sértettnek, hogy menjen vissza a felé haladó, szitkozódó és fenyegetődző férfi elől, aminek eleget is tett, a konyha ajtaját belülről bezárta és a helyiséget a rendőrség kiérkezéséig nem is hagyta el.
A terhelt azonban magatartásával továbbra sem hagyott fel, hanem azzal a céllal, hogy bejusson a helyiségbe, több alkalommal beleütött és belerúgott a konyha ajtajába, rángatta annak kilincsét, miközben továbbra is megöléssel fenyegette meg a sértettet. A férfi az ajtó megrongálásával 100.000.-Ft kárt okozott az iskola részére, amely az eddigi eljárás során nem térült meg. A terhelt kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.