Középfutamba jutott a férfi kajak négyes – Körös Hírcentrum

kozepfutamba-jutott-a-ferfi-kajak-negyes-–-koros-hircentrum

 Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

A sportági versenyek kedd reggeli nyitányára szép számú közönség gyűlt össze a Párizs központjától mintegy 30 kilométerre lévő vaires-sur-marne-i vizes központ lelátóin, és a szurkolók szélcsendes, szép időben mindjárt elsőre a leglátványosabb számmal ismerkedhettek meg.

hirdetés

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység a kettőből az első futamba került, a dán és az ukrán négyes közé az ötös pályára. Az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó reményfutamba került.

A tavaly, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban hetedik volt a tokiói játékokon – Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban -, jól kapta el a rajtot, a szerbek mögött minimális hátránnyal végig a második helyen haladt, így legközelebb csütörtökön lesz feladata. Akkor rendezik a középfutamot és a döntőt is.

“Klisés ugyan, de ez most elég első pályás volt – nyilatkozott a vegyes zónában Csizmadia Kolos. – Az utolsó százra maradt benne, technikailag sem állt még teljesen össze az egység. Ráadásul bejött egy olyan körülmény, amire nem számítottunk, szembe sütött a nap. A napszemüvegünkre felfröccsent a víz, a legtöbben vizuálisan követjük a másikat, nem érzésre, nem láttuk a másik lapátját, hogy egyszerre tudjunk evezni. Ez így iszonyatos erőpazarlás sajnos, de az időket tekintve a negyedik helyen mentünk tovább, nem vagyunk messze a céltól.”

“Szerettünk volna egy kicsit erőt demonstrálni, de annak fényében, hogy a csapat másik fele ma még párost is megy, ez most így rendben van és lőtávolon belül vannak a többiek” – tette hozzá Kuli István.

Fotó: Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 6. Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor (e-h) a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án. MTI/Kovács Tamás

Gyuricza Róbert/MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!