Jól indultak a birkózóversenyek, Lévai Zoltán negyeddöntős – Körös Hírcentrum

jol-indultak-a-birkozoversenyek,-levai-zoltan-negyeddontos-–-koros-hircentrum

Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján.

A Mars-mező Arénában hétfőn a birkózók átvették a terepet a cselgáncsozóktól, az ötfős magyar csapat első bemutatkozójára azonban kedden délig kellett várni. Ez Lévai Zoltán volt, aki 2022-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, a párizsi játékokra viszont az utolsó, májusi kvalifikációs viadalon harcolta ki a szereplés jogát. A kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában Lőrincz Tamás a címvédő, az pedig már a 16 fős mezőny ismeretében egyértelművé vált, hogy Lévainak bravúrokat kell bemutatnia ahhoz, hogy hasonló magasságokba jusson. A mezőny erejét jól mutatja, hogy hetedik kiemeltként rögtön elsőre egy igazi klasszis, a 82 kg-ban világ- és Európa-bajnok Burhan Akbudak várt rá.

hirdetés

Az összecsapás a kötöttfogású meccsek többségének megfelelő első másfél percet hozott. A két birkózó a szőnyeg közepén meddő állóharcot vívott egymással, melynek a mérkőzésvezető vetett véget, a passzívabb törököt figyelmeztette és – a magyar kérésére – küldte le partarhelyzetbe (1-0). Lévai lent viszonylag gyorsan összefogta ellenfelét, azonban megpörgetni és eldobni sem tudta, így akció nélkül zárt, ami egyértelműen hátrányt jelentett, tudva, hogy arra lehet számítani, hogy a szokások szerint a második menetben őt küldik majd le.

Lévai ugyanakkor láthatóan fel volt készülve erre a forgatókönyvre, és az első szakasz utolsó percét nagyon meghajtotta, egy sikertelen kitolási kísérlet után újra derékra támadott, és egy lendületes akcióval kivitte a törököt a szőnyegről (2-0). A kétpontos előny nem számított hatalmasnak, ugyanakkor a magasabb súlyból lefogyasztott Akbudak nem tűnt úgy, hogy jó erőben lenne, majd amikor a második menet első percében megkapta a lehetőséget a lenti birkózásra (2-1) gyakorlatilag megmozdítani sem tudta ellenfelét.

Az utolsó bő másfél percben Lévai Zoltánnak szemre már nem volt olyan nehéz dolga, a török még indítani sem tudott, így a 2-1-es eredmény ellenére nagyon magabiztosnak nevezhető sikerrel lépett tovább. A 28 éves magyar sportoló az elődöntőért a második kiemelt azeri Sanan Suleymanovval csap össze, az összecsapásig még két meccs van hátra.

Fotó: Párizs, 2024. augusztus 6. Lévai Zoltán (piros) és a török Burhan Akbudak a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kötöttfogású birkózás 77 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 6-án. A magyar versenyző győzött és bejutott a negyeddöntőbe. MTI/Czeglédi Zsolt

Csoba Péter/MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!