Döntőbe jutott a női kajak négyes – Körös Hírcentrum

dontobe-jutott-a-noi-kajak-negyes-–-koros-hircentrum

A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott.

Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni. A 500 méteres távon a két futamban öt-öt hajó versenyzett, a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó a másodikba került, míg az elsőben volt a tavalyi világbajnokság három dobogósa.

hirdetés

A júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység – melyben csak a kétszeres olimpiai bajnok Csipesnek van ötkarikás tapasztalata – lassan jött el a rajtból, sokáig csak a negyedik helyen haladt, de aztán fokozatosan felzárkózott, megelőzte az ausztrál és a kínai hajót, s végül a németek mögött másodikként siklott át a célvonalon. Az első futamból az új-zélandi és a spanyol hajó ért el jobb időt. A döntőt csütörtökön rendezik.

Fotó: Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 6. Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án. MTI/Kovács Tamás

Gyuricza Róbert/MTI

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!