Tizenegyespárbajban elődöntőbe jutott Anglia – Körös Hírcentrum

tizenegyesparbajban-elodontobe-jutott-anglia-–-koros-hircentrum

A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.

A vezetést Svájc szerezte meg az alacsony iramú és kevés izgalmat hozó mérkőzés 75. percében Breel Embolo góljával, de Anglia öt perccel később Bukayo Saka pontos lövésével egyenlített. A folytatásban és a ráadásban újabb gól már nem esett, így következett a tizenegyespárbaj, amelynek során egyedül Manuel Akanji, a svájciak védője hibázott, így az angolok jutottak tovább.

Gareth Southgate angol szövetségi kapitánynak ez volt a 100. mérkőzése a szigetországi válogatott edzőjeként. Az angolok a jövő szerdai elődöntőben a 21 órakor kezdődő Hollandia-Törökország mérkőzés továbbjutójával találkoznak majd Dortmundban.

Az Eb-n már megszokott felállásában, de az eddigiekhez képest lendületesebben és kreatívabb játékkal kezdett az angol együttes, ugyanakkor a magyarokkal azonos csoportban szerepelt svájciaknak is voltak felvillanásaik, nem egyszer szép támadást is vezettek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. Így volt ez a másik oldalon is, igaz, a svájci védelemnek gyakrabban volt dolga, mint a szigetországiak hátsó alakzatának. A középpályán olykor kemény ütközések jellemezték a játékot és a felek már az első félidőben nagy küzdelmet folytattak minden egyes szabad labdáért. Svájc általában sokkal jobban megbecsülte azokat az időszakokat, amikor nála volt a labda, az angolok ritkán lassítottak a játékon, inkább megpróbáltak valamilyen módon veszélyt jelenteni Sommer kapujára. A szünetig aztán végül egyik csapatnak sem sikerült kaput eltaláló lövést produkálnia, így a pihenőre gól nélküli állásnál került sor.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a felek még annyi kockázatot sem vállaltak fel, mint az első 45 percben. Húsz perc után nemhogy helyzetet, de kapura lövésből is csak egyet láthatott a közönség, amelynek nagy része már azt is hangorkánnal díjazta, amikor valamelyik együttesnek sikerült kiharcolnia egy szögletet. Nem egyszer fordult elő, hogy valóságos állófutball alakult ki, a labdát birtokló csapat – jellemzően Svájc – ugyanis mindenáron magánál akarta tartani a játékszert, ezért csak a bombabiztos passzokat erőltette. Negyedórával a lefújás előtt aztán addig passzolgatott az angol tizenhatos előterében Svájc, hogy végül a tétovázó védők és Pickford kapus közreműködésével is megszerezte a vezetést. Öt perc múlva azonban a cserékkel felfrissített angolok Saka remek egyéni megmozdulása és lövése után egyenlítettek, ezzel kiharcolták a hosszabbítást.

A ráadás első részében Rice-nak és Bellinghamnek is volt gólszerzési lehetősége, de Sommer mindkét alkalommal védett. A folytatásban inkább a svájciak veszélyeztettek, Pickfordnak kétszer nagyot kellett védenie, gól viszont már nem esett. A tizenegyesrúgások során minden angol játékos pontosan célzott, Akanji gyengén elvégzett tizenegyesét azonban Pickford védeni tudta. Az angol válogatott az 1996-os torna óta először nyert 11-es párbajt Európa-bajnokságon – akkor a spanyolokat verte így a negyeddöntőben.

Eredmény, negyeddöntő:
Anglia-Svájc 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 5-3
————————————————–
Düsseldorf, Merkur Spiel-Arena, 46 907 néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
gólszerzők: Saka (80.), illetve Embolo (75.)
sárga lap: Kane (67.), illetve Schär (32.), Widmer (85.)

Anglia:
——
Pickford – Walker, Stones, Konsa (Palmer, 78.) – Trippier (Eze, 78.), Mainoo (Shaw, 78.), Rice, Saka – Bellingham, Foden (Alexander-Arnold, 115.) – Kane (Toney, 110.)

Svájc:
—–
Sommer – Schär, Akanji, Rodríguez – Rieder (Zuber, 64.), Freuler (Sierro, 118.), Xhaka, Aebischer (Amdouni, 118.) – Ndoye (Zakaria, 98.), Embolo (Shaqiri, 109.), Vargas (Widmer, 64.)

II. félidő:
———-
75. perc: a tizenhatoson belül, jobb oldalon helyezkedő Ndoye kapott remek labdát, középre passzolt, ahol Stones lábáról pattant Embolo elé a labda, a csatár pedig becsúszva talált be három méterről (0-1).
80. perc: Saka kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott, majd nagyjából 20 méterről remekül – a kapufa segítségével – lőtte ki a svájci kapu jobb alsó sarkát (1-1).

MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!