Büszke játékosaira Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek a csapata kedden gól nélküli döntetlent játszott Szlovénia együttesével, és az élen végzett a németországi Európa-bajnokság C csoportjában.
“A szurkolók a második félidőben a csapat mellett álltak, ez nagyszerű érzés. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, teljes egészében kontrollálták a mérkőzést, jó néhány lehetőséget kialakítottak. Sajnos ezeket nem tudtuk kihasználni, de a védekezésünk végig stabil maradt” – idézte az angolok szakvezetőjét az európai szövetség honlapja. Hozzátette, természetesen szeretnék több góllal megörvendeztetni a szurkolókat, de a legfontosabb most, hogy csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe.
Ezzel az eredménnyel végül a szlovénok is ott lesznek a legjobb 16 között. Matjaz Kek szövetségi kapitány szerint rászolgáltak erre.
“A torna egyik favoritja ellen olyan játékot nyújtottunk, amivel bebizonyítottuk, hogy megérdemeljük a továbbjutást. Volt némi szerencsénk is, a szurkolóink pedig az utolsó pillanatig biztattak minket.” Az angol válogatott győzelemmel továbbjuttatta volna a magyar csapatot.
MTI