Fiola és Szalai a magyarok kezdőcsapatában – Körös Hírcentrum

fiola-es-szalai-a-magyarok-kezdocsapataban-–-koros-hircentrum

Marco Rossi szövetségi kapitány a tapasztalatot és a stabilitást szem előtt tartva Szalai Attilának és Fiola Attilának szavazott bizalmat a magyar labdarúgó-válogatott szombati kezdőcsapatában a Svájc elleni Európa-bajnoki rajton.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető döntése értelmében – ahogy a 2021-es kontinensviadalon is – Gulácsi Péter áll majd a kapuban. Előtte a várakozásoknak megfelelően Lang Ádám és Willi Orbán tagja a védelemnek, melynek bal oldalán az a Szalai Attila játszhat, aki jószerivel az egész idényben alig szerepelt klubjaiban, a Hoffenheimben és a Freiburgban, azaz személyében a tapasztalatot és az összeszokottságot részesítette előnyben Rossi.

hirdetés

Szintén némi meglepetést jelent a kulcscsonttöréséből felépült Fiola Attila kezdőbe nevezése a jobb oldalon, amit elsősorban az indokolt, hogy védekezésben jobb, mint a támadó felfogású és az Izrael elleni Eb-főpróbán remekül futballozó Bolla Bendegúz. A másik szélen Kerkez Milos segíti majd a támadásokat, míg a középpályán Nagy Ádámnak és Schäfer Andrásnak kell majd szűrnie az ellenfél akcióit.

A támadó triót szokás szerint a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mellett Sallai Roland és a kétszeres magyar gólkirály középcsatár, Varga Barnabás alkotja majd. A svájciaknál a legfőbb kérdés az volt, hogy Breel Embolo játékra alkalmas állapotban van-e, az AS Monaco csatára a cserepadon kezdi a találkozót.

A csaknem ötvenezer néző befogadására alkalmas kölni RheinEnergie Stadionban az idei Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének, a szlovén Slavko Vincicnek a sípjelére 15 órakor kezdődik a magyar-svájci összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

A magyar és a svájci kezdőcsapat:

Magyarország:
Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

Svájc:
Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Widmer, Freuler, Xhaka, Ndoye – Aebischer, Vargas – Duah

Fotó: Weiler-Simmerberg, 2024. június 13. Fiola Attila, a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott tagja a csapat sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 13-án. MTI/Illyés Tibor

Gergelics József/MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!