Mindenhol rendben megkezdődött a voksolás, íme az első adatok – Körös Hírcentrum

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel az MTI-vel.

Mucsi Tamás azt mondta: mind a 10 119 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az elsőként szavazó választópolgárok mindenhol leadhatták szavazatukat. Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 7,8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz – tette hozzá.

hirdetés

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,62 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 343 ezer választópolgárból 1,62 százalék, 21 744 választó adta le szavazatát. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.

A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:

  • Baranya vármegye 2,07 százalék 6243 szavazó
  • Bács-Kiskun vármegye 2,2 százalék 9056 szavazó
  • Békés vármegye 1,92 százalék 5218 szavazó
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1,53 százalék 7760 szavazó
  • Csongrád-Csanád vármegye 2,14 százalék 6963 szavazó
  • Fejér vármegye 1,94 százalék 6634 szavazó
  • Győr-Moson-Sopron vármegye 2,12 százalék 7993 szavazó
  • Hajdú-Bihar vármegye 2,01 százalék 8506 szavazó
  • Heves vármegye 1,93 százalék 4551 szavazó
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1,71 százalék 5032 szavazó
  • Komárom-Esztergom vármegye 1,66 százalék 4066 szavazó
  • Nógrád vármegye 1,71 százalék 2600 szavazó
  • Pest vármegye 1,82 százalék 19 345 szavazó
  • Somogy vármegye 2,36 százalék 6010 szavazó
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 1,78 százalék 7734 szavazó
  • Tolna vármegye 2,47 százalék 4331 szavazó
  • Vas vármegye 1,94 százalék 3973 szavazó
  • Veszprém vármegye 2,14 százalék 6014 szavazó
  • Zala vármegye 2,05 százalék 4654 szavazó

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Fotó: Budapest, 2024. június 9. Egy férfi leadja szavazatát az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a főváros a VII. kerületi Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskolában kialakított szavazókörben 2024. június 9-én. MTI/Balogh Zoltán

hirdetés

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!