Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet – Körös Hírcentrum

ukran-foparancsnok:-az-oroszok-a-harkivi-regioban-hetven-kilometerrel-noveltek-a-harci-ovezetet-–-koros-hircentrum

Az orosz csapatok csaknem hetven kilométerrel kibővítették az aktív harci övezetet Harkiv megyében, arra kényszerítve az ukrán felet, hogy a tartalékból vessen be további dandárokat a térségben – jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka közösségi oldalain pénteken közzétett bejegyzésében.

Közlése szerint a kelet-ukrajnai helyzet romlása miatt több napot töltött azoknál az ukrán egységeknél, amelyek a harkivi régióban harcolnak. Szavai szerint az orosz hadsereg fő erőfeszítéseit itt Strilecsa-Lipci települések irányába és Vovcsanszk városának elfoglalására összpontosította, ezt követte Bilij Kologyaz falu felé az előrenyomulás és egy művelet elindítása azzal a céllal, hogy az ukrán csapatok hátába kerüljenek. “Az ellenség erre a célra hozta létre és jelentősen megerősítette az Észak elnevezésű hadműveleti-taktikai csoportot” – fejtette ki.

hirdetés

Dmitro Lihovij, az ukrán vezérkar szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 141 katonai összecsapásra került sor az ukrán és az orosz erők között a fronton, ebből 11 Harkiv megyében. Kiemelte, hogy az ukrán védelmi erők igyekeznek megtisztítani az utcákat Vovcsanszk északi részén. A vezérkar jelentése szerint az ukrán csapatok nyolc támadást vertek vissza Lipci, Sztaricja és Vovcsanszk településeknél. A vezérkar arról is tájékoztatott, hogy a szomszédos Donyeck megyében jelenleg az orosz erők Pokrovszk és Kurahove térségében a legaktívabbak.

A vezérkar pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 490 ezret. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett két orosz repülőgépet és egy helikoptert, emellett 18 harckocsit, 38 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 45 drónt.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója, és Ihor Terehov, a megyeszékhely, Harkiv polgármestere délután a Telegramon hozták nyilvánosságra, hogy az orosz hadsereg újabb csapást mért Ukrajna második legnagyobb városára, az előzetes információk szerint irányított légibombákkal. Az eddigi adatok szerint öt helyi lakos sebesült meg.

Az ukrán katonai hírszerzésnél és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) közölték, hogy péntekre virradó éjjel közösen dróncsapásokat mértek számos katonai létesítményre az oroszországi Novorosszijszkban, és a Krím félszigeti Szevasztopolban. Hozzátették, hogy a művelet célpontjai az orosz fekete-tengeri flotta hajói és egyéb vízi járművei voltak bázisaikon, de más objektumokat is eltaláltak.

MTI

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!