A Zöld Őr Környezetvédelmi Program az óvodás és kisiskolás korú gyermekeket szólítja meg azzal a céllal, hogy útmutatást nyújtson a környezettudatos nevelésben. A fiatalok a „zöld élet” rejtelmeit egy munkafüzet segítségével sajátíthatják el, például a téli madárvédelem fontosságát. Pontosan ez adta a témáját annak a rajzpályázatnak, aminek az eredményhirdetésére szerdán került sor a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában.
Szarka Anita a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola pedagógusa, egyben a Program megálmodója elmondta, hogy a környezeti nevelést fontos minél hamarabb elkezdeni. Ebben természetesen a Zöld Őr munkafüzet is sokat segít, ugyanakkor a gyakorlati szemléltetés sem maradhat ki az oktatásból. Az itthon telelő madarak védelmét megtanulták a gyerekek, valamint megismerkedhettek a különböző madáretetők elkészítésével, kihelyezésével.
A gyerekek különböző színeket, anyagokat és technikákat felhasználva ezeket az élményeiket vetették papírra. A Program által immár másodjára meghirdetett rajzpályázatra összesen 160 lelkes fiatal pályamunkája érkezett.
Az eseményen Papp-Jóljárt Gyöngyi, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola vezetője örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ilyen szép számban jelentkeztek a rajzversenyre és nemcsak a Zöld Őr Programban résztvevő intézmények fiataljai küldtek be alkotásokat, hanem a jövőben csatlakozni vágyó, illetve a határon túli intézmények növendékei is.
A nyertesek kiválasztása nem volt könnyű feladat, Szarka Anita egy szakmai zsűrit kért fel a pályamunkák elbírálására. Az iskola pedagógusai mellett Orodán Zsuzsa óvodai referens, Gyebnár Emőke, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület program koordinátora, Papp Adrienn, a Fáink.hu projekt kommunikációs vezetője és Duró-Kovács Viktor, a Hunapfel ügyvezető igazgatója is részt vett a nyertes alkotások kiválasztásában.
Az eredményhirdetésen két kategóriában összesen 37 gyermek lett díjazva:
ÓVODÁS KORCSOPORT:
A város különdíjában részesült:
– Petényi Krisztián (Szigligeti Utcai Óvoda)
– Megyeri Hédi (Kölcsey Utcai Óvoda)
– Bekecs Linda (Dr Becsey Oszkár Utcai Óvoda)
A Körösök Völgye Natúrpark különdíjában részesült:
– Pribojszki Olívia (Kölcsey Utcai Óvoda)
– Gál Bianka (Algyői Szivárvány Óvoda)
– Szász Máté Tamás
Fáink.hu különdíjában részesült:
– Opauszki Dóra (Szigligeti Utcai Óvoda)
– Moravszki Hedvig (Dr Becsey Oszkár Utcai Óvoda)
– Mlinár Blanka (Kölcsey Utcai Óvoda)
Hunapfel Kft. különdíjában részesült:
– Berki Bálint (Tatabányai Szivárvány Óvoda)
– Debreczeni-Szekerka Míra (Kölcsey Utcai Óvoda)
– László Boglárka (Lencsési Zöldovi)
Zöld Őr Program különdíjában részesült:
– Buzitai Fanni (mezőmegyeri Tündérkert Óvoda)
– Tóth Jázmin (zsadányi Tündérkert Óvoda)
– Kliment László (Liget Sori Óvoda)
– Cseka Réka (Penza lakótelepi Óvoda)
– Nagy Léber Zsófia (budapesti Erdőszéli Magánóvoda)
– Balastyák Anna (Lencsési Zöldovi)
– Studzeni Lili (Lencsési Zöldovi)
A szakmai szűri által díjazottak:
1. helyezett – Fodor László Máté (Algyői Szivárvány Óvoda)
2. helyezett – Havasi Bianka Ilona (Ligeti Sori Óvoda)
3. helyezett – Kerepeczki Patrik (Dr Becsey Oszkor Utcai Óvoda)
KISISKOLÁS KORCSOPORT:
A város különdíjában részesült:
– Aranyi Medárd (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Ungor Levente (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)
– Wágner Mirabella (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
A Körösök Völgye Natúrpark különdíjában részesült:
– Gyuris Dániel (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Tímár Zóra (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Terjéki Marcell (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)
Fáink.hu különdíjában részesült:
– Varga Bettina (vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola)
– Varga Míra (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Remzső Éva (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
Hunapfel Kft. különdíjában részesült:
– Nagy Natália (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Rácz Krisztián (sarkadi Általános Iskola)
– Török Alíz Fanni (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)
A szakmai szűri által díjazottak:
1. helyezett – Benkó Lia (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
2. helyezett – Kiss Csanád (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
3. helyezett – Kovács Jetta (sarkadi Általános Iskola)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0023.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0041.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0034.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0054.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0043.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0053.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/ezt-a-kepet-tutira-hasznald-fel-a-cikkhez.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0056.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0040.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0059.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0064.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0065.jpg)
![Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_0071.jpg)