Maradéktalanul ellenőrzésük alá vették az avdijivkai (avgyijivkai) kokszoló- és vegyiüzemet az orosz erők – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint az üzem adminisztratív épületeire kitűzték az orosz zászlót, az ukrán alegységek pedig “folytatták a rendezetlen visszavonulást” az üzemből, amely a maga nemében a legnagyobb ilyen létesítmény Európában. Donyeck északi elővárosa, Avdijivka bevételéről szombat este tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Gyenyisz Pusilin, a “Donyecki Népköztársaság” vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak hétfőn kijelentette, hogy Avdijivkában nagy számban adták meg magukat ukrán katonák, de konkrét adatokat nem közölt. Azt mondta, bizonyítékok vannak rá, hogy az ukrán erők háborús bűncselekményeket követtek el a civil lakosság ellen a városban.
Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz fegyveres erők vezérkara fő műveleti igazgatóságának vezetője, a vezérkari főnök első helyettese a Krasznaja Zvezda című katonai lapban hétfőn megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy az ukrán hadsereg, “ellentámadásának összeomlása és az ország gazdaságának válsága ellenére”, még mindig megőrizte harci képességét az aktív műveletek folytatására. “A jövőben, a Nyugat nagyszabású katonai támogatása esetén nem zárható ki egy újabb ellentámadási kísérlet” – mondta Rudszkoj.
A tábornok azt állította, hogy a NATO-országok katonái zsoldosoknak álcázva vesznek részt harcokban az ukrán fegyveres erők oldalán. Mint mondta, légvédelmi és műveleti-taktikai rakétarendszereket, sorozatvetőket üzemeltetnek, valamint tagjai az ukrán rohamosztagoknak. Emlékeztetett rá, hogy a NATO tisztjei készítik elő az ukrán fegyveres erők katonai műveleteit.
Rudszkoj hangoztatta, hogy a “különleges hadművelet” célja továbbra is Ukrajna nácitlanítása és demilitarizálása, a végeredménye pedig a szomszédos ország semleges státusa és az Oroszország katonai biztonságát fenyegető veszély megszüntetése lesz. Vlagyimir Szaldo, Herszon megye Oroszországhoz “csatolt” részének kormányzója kijelentette, hogy a harci cselekmények lezárása után a demilitarizált övezetnek az orosz határtól legalább kétszáz kilométer mélyen be kell majd nyúlnia Ukrajnába, hogy a visszavont ukrán nehézfegyverek nem érhessenek el orosz területeket. Úgy vélekedett, hogy a nagyobb hatótávolságú rakétákat tűzszünet esetén, ha lesz ilyen, el kell majd szállítani Nyugat-Ukrajnába, vagy meg kell semmisíteni. Szaldo úgy vélekedett, hogy Oroszországnak az egész jobb parti herszoni régiót, fel kell majd “szabadítania”.
MTI