A híres festőművész Munkácsy Mihály örökségét több módon is ápolja Békéscsaba. Az alkotó nevét a város múzeuma és egy művészeti negyed is viseli, emellett festményei és relikviái számottevő részét Békéscsabán őrzik. Nem is volt kérdéses, hogy a városvezetés Munkácsy születésének 180. évfordulóját is megünnepli, méghozzá egy egész éven át tartó jubileumi programsorozattal. Természetesen az ünneplésből a Munkácsy Mihály Múzeum sem maradhat ki, a programok részleteit sajtótájékoztató keretében ismertették.
A “Munkácsy 180” úgynevezett nulladik napja, már szerda este megtörtént, a Múzeum ekkor mutatta be a “Munkácsy Capriccio” című kötet második kiadását. Gyarmati Gabriella, művészettörténész, egyben a kötet írója az eseményen elmondta: a nagy érdeklődés miatt, a könyv már sokak számára ismerős lehet.
Az első kiadást a múzeum egykori igazgatója Ando György ötlete mentén szerkesztették, aki azt javasolta: minden oldalon legyen feltüntetve egy idővonal a legfontosabb művészeti irányzatokkal és történelmi eseményekkel, így szemléltetve azokat a külső tényezőket, amelyek hatással voltak Munkácsy művészetére. Ezt továbbgondolva, az idővonalas megoldást végül az állandó kiállításokra is kiterjesztették. Az író hozzátette, a Munkácsy Capriccio most keményborítóval és némi kiegészítéssel kerül az olvasók kezébe.
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3835.jpg)
A „Munkácsy 180” további programjait a könyvbemutató másnapján egy sajtótájékoztatón ismertette Dr. Bácsmegi Gábor, múzeumigazgató
Először a “Munkácsy torta” pályázat nyilvános zsűrizésére kerül sor, február 13-án 11 órakor a Munkácsy Mihály Múzeumban, ahol egy 8 fős szakmai zsűri és 1 fő közönségzsűri bírálják el a beküldött pályamunkákat. A tortakóstolóval egybekötött eredményhirdetés egy különleges napon február 20-án, Munkácsy Mihály születésnapján, történik.
Ezen a napon más programok is várják az érdeklődőket; a múzeum kertjében felállított Munkácsy-szobor megkoszorúzása után egy új időszaki kiállítás nyitja meg kapuit. A tárlat a művész hazafias festészetét állítja középpontba.
Mindezek mellett olyan projektek is folyamatban vannak, mint a Munkácsy Mihály állandó kiállítás digitalizálása, hogy az érdeklődők virtuálisan, otthonuk kényelméből bejárhassák a tárlatot és egy mesekönyv elkészítése is, ami a gyerkőcöket ismerteti meg játékos módon Munkácsy életével és munkásságával. Továbbá a múzeum új évkönyve is meg fog jelenni, amit teljes mértékben a Munkácsy relikviák bemutatásának szentelnek.
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv, Bácsmegi Gábor](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3807.jpg)
„Munkácsy Mihálynak a viszonya Békéscsabához meglehetősen pozitív, itt nemcsak arra gondolok, hogy jó szívvel emlékezett vissza, szívesen járt vissza Békéscsabára, hanem arra is, hogy rengeteg ihletet merített a békéscsabai életből, például az Ásító inas vagy a Búsuló betyár című alkotásaihoz. Ezek mind abból inspirálódtak, amilyen hatások őt itt érték, ez végképp megadja azt az alapot, ami alapján nekünk méltóképpen meg kell emlékeznünk. A csabaiak pedig remélem büszkék arra, hogy innen Békéscsabáról milyen messzire el lehet jutni és Munkácsy Mihálynak is sikerült” – tette hozzá büszkén Dr. Bácsmegi Gábor.
A “Munkácsy 180” programjairól részletesebben a www.munkacsynegyed.hu weboldalon olvashatnak.
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3842.jpg)
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3796.jpg)
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3826.jpg)
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv, Gyarmati Gabriella](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3815.jpg)
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3809.jpg)
![Munkácsy örökség 180, Munkácsy könyv, Gyarmati Gabriella](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/02/DSC_3824.jpg)