Novák Katalin köztársasági elnök és Dr. Bácsmegi Gábor, múzeumigazgató / Fotó: Körös Hírcentrum
Novák Katalin köztársasági elnök meglátogatja az ország vármegyéit, körútjának első állomása Békés vármegyében kezdődött.
A békés vármegyei körútját szerdán kezdte meg Gyulán, ahol ünnepélyes keretek között fogadták, majd Czene Ferenc helyi solymásszal, illetve a vármegyei vezetőkkel találkozott. Erkel Ferenc szülőháza sem maradhatott ki, itt egy rendhagyó zeneórán vett részt Miklósa Erikával és Batta Andrással, valamint az iskola növendékeivel.
Csütörtökön az elnök asszony útja Békéscsabára vezetett; a Munkácsy Mihály Múzeumban Dr. Bácsmegi Gábor, múzeumigazgató egy tárlatvezetésen ismertette a Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című tárlat anyagát. Novák Katalin a híres festő alkotásait és tárgyi emlékeit is megcsodálhatta, azonban nem ez volt az egyetlen kiállítás, amit megtekintett.
Látogatásának következő állomása a Csabagyöngye Kulturális Központ volt, ahol a Békéstáji Művészeti Társaság legújabb kiállításán kísérték végig. Az elnök asszony a művészek technikái, inspirációi és alkotási folyamatai iránt érdeklődött, a társaság tagjai pedig boldogan válaszoltak a kérdésekre.
Ezt követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Békés Vármegyei Kormányhivatal által megrendezett „Főzz és Segíts!” Farsangi Forgatagon kapott szó szerint ízelítőt a vármegyei nemzetiségi konyhájából és közfoglalkoztatási termékeiből. „A köztársasági elnök asszony sok mindent megtudhat szöveges anyagokból és tanulmányokból, amelyek alapján fel tudja térképezni egy-egy település vagy vármegye helyzetét, de a személyes találkozások átéltebbé tudják tenni az emberek, az értékek, a hagyományok megismerését” – mesélte Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, aki szintén részt vett az eseményen.
Herczeg Tamás azt is hozzátette, hogy Novák Katalin az értékek megismerése mellett egy hosszas megbeszélést is folytatott a vármegye vezetőivel. Békés vármegyének sok erőssége, ugyanakkor gyengesége is van, a jövőben szeretnének olyan intézkedéseket meghozni, amelyek segítik az országos átlaghoz a felzárkózást.
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3576.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3601.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3616.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3613.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3583.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3662.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3673.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3659.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3630.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3625.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3623.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3653.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3655.jpg)
![Novák Katalin Békéscsabán](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3654.jpg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2024/01/DSC_3676.jpg)