Közel hat éven át lopta az áramot egy újkígyósi férfi

kozel-hat-even-at-lopta-az-aramot-egy-ujkigyosi-ferfi

Nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 32 éves büntetlen előéletű újkígyósi férfi ellen, aki méretlen áramot vételezett, azaz áramlopást követett el. A járási ügyészség vádiratában indítványt tett arra is, hogy a bíróság kötelezze a férfit az áramszolgáltató részére okozott kár megtérítésére is.

A férfi 2015. december végétől családjával együtt életvitelszerűen egy újkígyósi családi házban él, ahol 2017. május 04-én az áramszolgáltató kikapcsolta az elektromos áramot. Ekkor a férfi vagy az ő tudtával más személy a közcélú elektromos hálózatra egy alumínium vezetékkel felcsatlakozott, amit a villanyóra szekrénybe vezettek, majd sorkapoccsal összekötötték a lakóház villamos hálózatával, ezáltal az ingatlant engedély nélkül elektromos energiával látták el.

A férfi ezt követően a lakás elektromos berendezéseit – így a televíziót, a mikrohullámú sütőket, a hűtőládát, a hűtőszekrényt, a villanysütőt, a klímaberendezést, az elektromos hősugárzót, a villanybojlert, az automata mosógépet és az elektromos fűtőtestet – az illegálisan vételezett árammal működtette a jogosulatlan bekötés 2023. március 30-án történt feltárásáig. Ezen időszakban, azaz közel 6 éven át összesen 2.150.000.-Ft kárt okozott az áramszolgáltató részére, amely eddig nem térült meg.

Kezdjük tiszta Appal!

Hallgass, vagy szólj be!

Töltsd le mobilalkalmazásunkat, hogy éjjel-nappal együtt lehessünk!

Hallgass minket bárhol és bármikor!

Vegyél részt nyereményjátékainkban, kérj dalt a kívánságműsorban, vagy értesíts bennünket talált állatokról, közlekedési helyzetről, rendkívüli eseményekről.

Hallgass minket bárhol, vagy küldd el nekünk hangüzeneted az alkalmazással!